Biometrikus zár, nemcsak ajtókra
Minek kulcsokat magunkkal vinnünk, ha az ujjlenyomatnak köszönhetően már nálunk van? - gondolták két osztrák vállalat szakemberei. A borsos áru megoldás cégek és magánszemélyek számára is elérhető.
Maga a termék egy, az ajtóba szerelt ujjlenyomat-leolvasóból és egy irányítóegységből áll. A rendszert, amelynek lelke egy mikroprocesszor és egy szoftver, négy gomb segítségével lehet beprogramozni, beállítani és kezelni. A program képes akár a kopott vagy szennyezett ujjbegyekről is mintát venni, illetve ezeket azonosítani. Emellett felismeri a gyerekek és az idősek ujjlenyomatait is. Beállítható, hogy ha valaki egy másik ember ujját teszi a leolvasóra, akkor a rendszer automatikusan kapcsolja be például a riasztót. "Az egyszerű, biztonságos és rugalmas megoldás egyaránt használható vállalati és otthoni környezetben. Ráadásul nem kell attól félnünk, hogy elveszítjük a kulcsainkat vagy a mágneses belépőkártyánkat, esetleg nem emlékezünk a belépőkódokra. Ezenkívül meghatározhatjuk azt is, hogy egy adott helyiségbe kizárólag ki léphet be. De a jövőben hasonló rendszerek kerülhetnek az autókra, a trezorokra a számítógépekre vagy a nyomtatókra" - mondta Leopold Gallner, aki azt reméli, hogy az ekey TOCAintegrából jövőre legalább 3000 darabot adnak majd el.
|
Kapcsolodó cikkek, tesztek: Hírek |
|---|





