Föoldal

Partnereink:


Leisure Suit Larry: Box Office Bust - a rémálom folytatódik

Az emberben nagyon ritkán fogalmazódnak meg hasonló gondolatok, de azok számára, akik ismerik a Larry sorozat fénykorát, már a Magna Cum Laude is sok volt, hiszen jóformán semmit nem kaptunk vissza jó öreg bénázó Larryből.

Az egykor humoráról, és ötletességéről méltán híres sorozat mára végérvényesen megkopott. Larry 3D-ben már közel sem fest olyan aranyosan, mint 2D-ben. Legtöbben biztosan a hetedik résszel játszottak, amely nyugodtan nevezhető a sorozat csúcspontjának, mert utána már csak a hegyről zuhant lefele Larry története.


A fejlesztők azonban nem tanultak, és egy újabb résszel, nevezetesen a Leisure Suit Larry: Box Office Bust-al szeretnének minket tovább keseríteni. Az új epizódban ezúttal Larry nagybácsikája filmstúdiójában vállal nyári munkát, és mint eddig mindig, most is bajba keveredik. Rájön ugyanis, hogy a cégnél kém dolgozik, akinek a célja Larry rokonának tönkretétele. Ebből már sejteni lehet, hogy mi lesz Larry dolga: természetesen mindezt megakadályozni. A produkcióhoz nagyon sok ismert színészt megnyertek a készítők, de kérdéses, hogy Larry új köntösének hátrányait bármi feledtetni képes-e.

Leisure Suit Larry: Box Office Bust

 


A hír megjelenését az SG.hu {Informatika & Tudomány} támogatta.

 

 

Kapcsolodó cikkek, tesztek:
Hírek
Gamer Hírek

RSS HIREK | Média ajánlat | Site térkép | Rólunk | Elérhetöség | Copyright | ©2006 Tesztpad.hu