PC-k ezrei estek áldozatul a súgó hibája miatt
|
Egyre több problémához vezet a Windows Súgó és Támogatás Központjában található biztonsági rés, amelyet mind gyakrabban használnak ki a különféle kártékony programok is.
|
|
A sebezhetőség rövid története
A hibát Tavis Ormandy, a Google egyik mérnöke fedezte fel, majd jelezte a Microsoftnak. Mint később kiderült, Ormandy végül öt napot adott a Microsoftnak arra, hogy elkészítse a frissítést, mielőtt nyilvánosságra hozza a sérülékenység részleteit, illetve az annak kihasználásához szükséges proof-of-concept kódot. Amint lejárt az öt napos haladék, a mérnök publikálta a sebezhetőséggel kapcsolatos technikai részleteket. A Microsoft Malware Protection Center legfrissebb statisztikái azt mutatják, hogy a súgóval kapcsolatos biztonsági rés kihasználása június 15-e után kezdett rohamosan szaporodni. A károkozások által leginkább érintett országok közül a legrosszabb helyzet Portugáliában és Oroszországban figyelhető meg. Sajnos hazánkban sem rózsás a helyzet, ugyanis Magyarország a harmadik helyre került a képzeletbeli toplistán holtversenyben Németországgal, Spanyolországgal, Görögországgal, Malajziával, Horvátországgal és Észtországgal. Mindez azt jelenti, hogy a hazai számítógépeken sem lehet félvállról venni az azon kártevők elleni védekezést, amelyek a Windows hibájára utaznak. A Microsoft eddig világszerte összesen több mint tízezer támadást regisztrált.
A Symantec a biztonsági rés kapcsán jelezte, hogy a felmérései szerint június 21-én kezdődött el az az intenzív támadássorozat, amelynek során a számítógépes bűnözők a Windows Súgó és Támogatás Központjának sérülékenységét is kihasználták a céljaik eléréséhez. E támadási hullám a csúcspontját június 26-án, illetve 27-én érte el, és azóta az ilyen jellegű akciók száma stagnál. Kockázatcsökkentés Azt ugyan továbbra sem lehet biztosan tudni, hogy a Microsoft mikor adja ki a hibajavítást, de várhatóan erre az e havi hibajavító kedden, vagyis július 13-án kerül majd sor. Azonban addig is csökkenthetők a kockázatok. A Microsoft kezdetben a regisztrációs adatbázis manuális módosítását javasolta a problémát okozó HCP-protokollkezelő letiltásához. Azóta azonban a cég letölthetővé tett egy kis programot, amely a regisztrációs adatbázis módosítását segít elvégezni. A sérülékenység a Windows XP valamint a Windows Server 2003 operációs rendszerek esetében jelent kockázatot.
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is a legnépszerűbb közösségi oldalakon (klikk a gombra): |
|
A hír megjelenését a Biztonságportál támogatta. |

































A Microsoft még június 10-én 