A még áprilisban bemutatott Nokia N8 fontos szerepkört tölt majd be, hiszen a cég elsősorban azt reméli a
készüléktől, hogy saját okostelefonjaik egy új családját alapozhatják
meg, amely sikerrel veszi majd fel a versenyt az Apple iPhone, valamint a
Google Android telefonokkal. Az utolsó finomítások a jelek szerint
befejeződtek, a néhány hetes késésből így végül egy hét maradt -
indulhat az újabb roham.
A gyártó az alábbi specifikációval dobja piacra megoldását: 3,5
hüvelykes OLED-érintőképernyő 640 x 360 pixel maximális felbontással,
256 MB RAM, 512 MB ROM, 16 GB belső tárolókapacitás, microSD bemenet,
HDMI támogatás, 12 megapixeles beépített kamera Carl Zeiss optikával és
20x-os digitális zoommal, amellyel akár 720p felbontásban is
rögzíthetünk videókat, GPS, FM rádió, gyorsulásmérő, 802.11 b/g/n Wi-Fi,
USB, valamint Bluetooth 2.1 támogatás, illetve 3,5 mm-es jack dugó és
1200 mAh-ás akkumulátor. A Symbian ^3 operációs rendszer a fejlesztők
elmondása szerint jobb élményt nyújt a felhasználóknak, emellett pedig
gyorsulást ígér szinte minden téren.

Ami a HTC készülőben lévő újításait illeti, ezúttal a Mondrian okostelefonról futottak be képek,
amely a Windows Phone 7 platformra támaszkodik. A fekete színben
megjelenő készülék 4,3 hüvelykes érintőképernyőt kapott (ennek maximális
felbontása 480 x 800 pixel), a processzor feladatait pedig egy 1,3
GHz-es Snapdragon chip látja el. Az elkövetkező hetekben további
információk várhatók, annál is inkább, mert a Microsoft által korábban
jelzett hivatalos rendezvényre október 11-én kerül majd sor.
A HP vezetése ezalatt jelezte,
hogy a jövőben nem kívánnak egyetlen készüléket sem piacra dobni az
Android operációs rendszer alatt, vagyis minden erejükkel a webOS
platformra koncentrálnak majd. Ez elsősorban azért érdekes, mert a Palm
felvásárlása óta még ilyen megoldással sem debütáltak, ám arra
számíthatunk, hogy ez nem sokáig marad így.
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is a legnépszerűbb közösségi oldalakon (klikk a gombra):