A bankkártyákat is lecserélhetik az okostelefonok
|
A tengerentúlon mobil szolgáltatók szövetkeztek a bankkártyás tranzakciókat feldolgozó cégekkel, hogy élesben próbálják ki az okostelefonokkal történő fizetéseket. Sikerük komoly változásokat hozhat magával. |
|
A hírben arról olvashatunk, hogy három nagy mobilszolgáltató egyeztette terveit a Discovery, valamint a Barclay hasonló elképzeléseivel, ezzel pedig hamarosan konkrét lépésekre kerülhet sor az élesben történő kipróbálást illetően. Egészen pontosan az AT&T, a Verizon Wireless, valamint a T-Mobile USA lépett szövetségre a két másik vállalattal, ami azt jelzi, hogy a nagyok is komolyan érdeklődnek a terület iránt.
Az újdonsült partnerek egyelőre cégvezetőt keresnek a közös lépések
tervezett kivitelezéséhez, az ő feladata lenne az erőfeszítések
összehangolása és a végrehajtás felügyelete. Az első körben Atlantában,
valamint három másik amerikai városban vonnának be helyi üzleteket a
programba, itt válna lehetővé az okostelefonokkal történő kényelmes és
egyszerű fizetés, amely idővel kiválthatja a hagyományos bankkártyákat.
Hogy ez mekkora jelentőséggel bír, azt jól jelzi, hogy a mintegy 300
millió amerikai állampolgár birtokában több mint egymilliárd bankkártya
van, az utóbbi időben pedig egyre nagyobb gondot jelentett a tranzakciók
feldolgozásával kapcsolatos költségek (általában 2-3 százaléknyi
jutalék) kifizetése. Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is a legnépszerűbb közösségi oldalakon (klikk a gombra): |
|
A hír megjelenését az SG.hu {Informatika & Tudomány} támogatta. |

































