A Bluetooth Special Interest Group (SIG) közleményben jelezte, hogy elkészült a következő verzió, a Bluetooth 4.0 alapjait
felsoroló dokumentum. Igaz, a piacon még csak most kezdenek elterjedni
a harmadik generációt alkalmazó készülékek, ám az illetékesek
szeretnének már idejekorán felkészülni a következő váltásra, amelynek
nagy jelentőséget tulajdonítanak.
Emlékezhetünk arra, hogy a Bluetooth 3.0 legnagyobb durranása az
úgynevezett Enhanced Data Rate, amely lehetővé teszi a nagyobb
sebességű adatátvitelt az egymáshoz kapcsolódó eszközök között. Ezzel
az alapesetben megszokott 721,2 kbps-os iram helyett akár 24 Mbps-ra
növelhetjük az átviteli sebességet, így egészen elfogadható rátát
érhetünk el, már amennyiben mindkét fél támogatja a harmadik verziót.
Mindezt az Alternate MAC/PHY (AMP) technológia teszi lehetővé, amely
gyakorlatilag a 802.11 Wi-Fi vezetéknélküli platform erejének
kihasználásával éri el a nagyobb iramot, miközben megtartja az
alacsonyabb fogyasztást a PAN (Personal Area Network) készülékei
között.
A Bluetooth 4.0 ehhez most a Low Energy (LE) üzemmódot teszi hozzá,
amely az aprócska elemmel működő eszközöknél akár egy évig tartó
folyamatos működést tesz lehetővé, már-már az aktív RFID szintjére
szorítva le azok étvágyát. Az LE a 2,4 GHz-es ISM sávban üzemel,
frekvenciaváltással (frequency hopping) éri el az interferencia és a
jel romlásának elkerülését, 40 különböző csatorna használatával,
amelyek egymástól 2 MHz-es távolságra helyezkednek el. A Low Energy
hálózatokban három eltérő típusú készülék vehet részt: amely csak küldi
az adatcsomagokat, amely csak veszi azokat, illetve amely felkészült a
kétirányú kommunikációra.
Ez természetesen csak a szabvány új verziójának magját jelenti, az első
komolyabb interoperabilitási tesztekre október 4. és 8. között kerül
majd sor Barcelonában, az UnPlugFest 37 alatt.
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is a legnépszerűbb közösségi oldalakon (klikk a gombra):