Rekordot döntöttek az iPhone 4 előrendelések
|
Az Apple egyetlen nap alatt 600 ezer előrendelést regisztrált, a rekordot azonban kisebb-nagyobb malőrök árnyékolták be. Az Orange közölte a várható angliai kereskedelmi árakat. |
|
A hivatalos közlemény szerint az Apple rekordot könyvelhetett el a héten, hiszen alig
egyetlen nap alatt több, mint 600 ezer példányban rendelték elő a
potenciális vásárlók a nemrég ismertetett iPhone 4 készülékeket. Ez
mindenképpen jó eredménynek számít, sőt a cég maga sem számított ilyen
kedvező fogadtatásra. A június 24-i első eladási napra már nem is
fogadnak több előjegyzést, és a cég honlapján leadott rendeléseket
pedig csak a bolti megjelenés után három héttel, július közepétől
kezdik kiszállítani. Mindez azonban nem ment minden gond nélkül.
Az Orange a maga részéről közzétette tervezett árait, ebből pedig fontos részleteket tudhatunk meg. Jól
látható, hogy akik nem akarnak előfizetésbe bonyolódni, azok 480 fontos
áron juthatnak majd hozzá az alap, 16 GB-os változathoz, a 32 GB-os
példány pedig már 570 fontba kerül. A 18 hónapos előfizetői szerződést
aláírók esetében a legkisebb havi költség 35 font lesz, a készülék
pedig 229, illetve 319 fontot kóstál, két éves szerződésnél pedig 30
fontra módosul a legkisebb alapdíj, a telefon pedig ekkor 169, illetve
269 fontba kerül. Magasabb havidíj választása esetén természetesen
olcsóbban juthatunk majd hozzá a készülékekhez, itt még ingyenes
ajánlat is elérhető (igencsak borsos havidíj mellett).
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is a legnépszerűbb közösségi oldalakon (klikk a gombra): |
|
A hír megjelenését az SG.hu {Informatika & Tudomány} támogatta. |

































