A múlt héten beérkező hírek közül kiemelkedett az Android szerepléséről szóló,
amely adatokkal támasztotta alá, hogy az Egyesült Államokban,
legalábbis a végfelhasználóknak szánt okostelefonok területén, már most a
Google mobil operációs rendszere vezet. Amennyiben azonban a globális
piacot, illetve a teljes szegmenst nézzük, ettől némileg eltérő képet kapunk, ahogy az a Canalys piackutató cég felméréséből is jól látszik.
Ebben persze nincs semmi meglepő, hiszen a Symbian Foundation
fejlesztése jó ideje birtokolja az első helyet az okostelefonok
területén, és ez még akkor sem forog komoly veszélyben, ha nem tudnak a
riválisokhoz hasonló növekedési mutatókat produkálni. A második
negyedévben elért eredményük az elmúlt napokban futott be, ebben pedig ismét figyelemreméltó számok
kaptak helyet: három hónap alatt több mint 27 millió Symbian-készülék
talált gazdára, ez pedig azt jelenti, hogy másodpercenként három
okostelefon kelt el a fenti operációs rendszerrel.
Az elismerésre méltó teljesítménnyel a Symbian az első, amely egyetlen
negyedév alatt 25 milliónál több eladott készüléken kapott helyet, ez is
jól jelzi a platform népszerűségét. Némileg árnyalja azonban a képet,
ha megnézzük az egyes telefongyártók kínálatát, illetve hogy abban
milyen arányban kapott szerepet az operációs rendszer. Ebből ugyanis az
is kiderül, hogy egyedül a Nokia csaknem 24 millió ilyen megoldást
szállított le, vagyis a többi gyártó nem rajong túlságosan a
rendszerért. Ez később komoly problémák forrása lehet, hiszen mindhárom
fontos vetélytárs, a RIM, a Google, valamint az Apple is jelentős
növekedést tudott felmutatni az utóbbi időben.
A jövőben tehát az illetékeseknek komoly figyelmet kell majd fordítaniuk
a riválisokra, még akkor is, ha ez jelenleg nem igazán veszélyezteti
vezető pozíciójukat.
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is a legnépszerűbb közösségi oldalakon (klikk a gombra):