Föoldal

Partnereink:


Duplakijelzős mobil, de nem a megszokott módon

 

 

Abban már semmi különös nem lenne, hogy egy gyártó duplakijelzős telefonnal lép a piacra, ám egy koreai feltaláló eddig nem látott megközelítést alkalmazott.

Az ötlet lényege, hogy a kijelzők ugyan kihajthatók, de nem a készülék elő és hátlapján, esetleg alsó és felső részén helyezkednek el, hanem egymás mellett. A szöuli találmányi vásáron (Seoul International Invention Fair 2006) a feltaláló Seok Hong Jeong működő prototípussal is szemléltette elképzelése megvalósíthatóságát. A hivatalos kísérőanyag szerint a legkülönbözőbb multimédia tartalmakra optimalizált megoldásról van szó. A gyakorlatban ez leginkább azt jelenti, hogy a két kijelző által biztosított két külön felületet együtt és külön is használhatjuk. Az egyik lehet például a telefon funkciók oldala, míg a másikon mobilvideót nézhetünk. Az elemzők szerint azonban az internetes böngészésnél vehetjük leginkább hasznát, mivel itt a megszokottnál jóval nagyobb felületet kísérhetünk figyelemmel egyszerre. Seok Hong Jeong nem kíván saját vállalkozásba kezdeni, inkább a jól menő telefongyártókkal állapodna meg szabadalma gyakorlati felhasználásáról

 

Forrás PRIM Online.

 

Attila
2006.12.18.

Kapcsolodó cikkek, tesztek


RSS HIREK | Média ajánlat | Site térkép | Rólunk | Elérhetöség | Copyright | ©2006 Tesztpad.hu