| Az asztali számítógépekbe szánt 2,66 GHz-es lapka két kétmagos Conroe Core 2 Duo processzort tartalmaz, és egyelőre meglehetősen magas, 130 W energiafogyasztással, illetve hőtermeléssel bír. Nagyobb mennyiségben a lapka továbbfejlesztett, 105 wattos verziója lesz majd hozzáférhető, a tervek szerint 2007 első negyedévében. A Core 2 Extreme QX6700-at több független csapat is tesztelte, és egyes alkalmazások esetében akár 60-90%-os teljesítménynövekedést is tapasztaltak a kétmagos processzorokhoz képest, míg másutt kevésbé volt meggyőző a különbség, ez azonban a szoftvernek is betudható. A lapka egyébként két darab 4 MB-os L2 gyorsítótárral, illetve 1,066 MHz-es előoldali busszal rendelkezik. Ára arányban áll teljesítményével, az 1000 dolláros összegért ugyanis már egy egész tűrhető teljes rendszert is lehet kapni.
|
A Kentsfield mellett az Intel a Clovertown – Xeon 5300 széria – szerverlapkákat is novemberre ígérte, így ezek megjelenése is csak napok kérdése kell, hogy legyen. A gyártó ráadásul még az idén jelentős mennyiségű szerverhez tervez szállítani a két kétmagos Xeon lapkát integráló négymagos processzorból, hogy ezzel is megalapozza piaci előnyét a rivális AMD-vel szemben. Utóbbi négymagos válasza, az Opteron Barcelona egyetlen szilíciumlapkán integrálja a négy processzormagot, fejlettebb gyorsítótárakkal rendelkezik majd, illetve támogatni fogja a jelenleginél jóval gyorsabb virtualizációt. Az Intelnek viszont meglesz az az előnye, hogy a Barcelona csak valamikor jövő év közepére várható.
|