Föoldal

Partnereink:


Gates: minden háztartásban lesz egy robot

 

 

Bill Gates, a Scientific American tudományos magazinnak adott interjújában azon véleményének adott hangot, miszerint 2013-ra minden háztartásban lesz legalább egy a ház körüli munkákban segédkező robot.

A Microsoft-vezér beszédében kitért a számítógépek fejlődésére, és elmondta, hogy a 70-es években például csak a nagyvállalatok és az állami intézmények engedhettek meg maguknak egy komputert, azonban mára már szinte mindenki otthonában ott áll egy nagyteljesítményű PC. Gates úgy véli, hogy ugyanez fog történni a robotika területén is, és az előállítási költségek csökkenésének valamint az új fejlesztéseknek köszönhetően alig több mint fél évtized múlva már a fejlett országok állampolgárainak életét a különböző feladatok elvégzésére alkalmas gépek fogják majd megkönnyíteni. A jóslat szerint viszont nem holmi, a sci-fi filmekből ismert humanoidok fogják nyírni a házunk előtt a füvet, hanem a robotok a rendeltetésüknek megfelelő külsőt kapnak majd. Gates továbbá elmondta még, ő úgy gondolja, hogy elsőként az egészségügy fogja bevetni a robotokat, s így oldják majd meg például az ágyhoz kötött betegek ápolását.
Egyelőre azonban még nem lehet tudni, hogy mi fog megvalósulni a Microsoft első emberének a közeljövőre vonatkozó látomásából.

 

 

Forrás PRIM Online.

 

 

Attila
2007.01.10.

Kapcsolodó cikkek, tesztek

RSS HIREK | Média ajánlat | Site térkép | Rólunk | Elérhetöség | Copyright | ©2006 Tesztpad.hu