Föoldal

Partnereink:


Web-cenzúrát megkerülő szoftver

A Toronto-i Egyetem Citizen Lab kutatócsoportja egy olyan szoftvert fejlesztett ki, amellyel kikerülhető az egyes országokban elharapódzó online cenzúra.

A „psiphon” elnevezésű alkalmazás révén egy kódolt kapcsolatot hozható létre a számítógép és egy proxy szerver között, amelyből a helyi internet-szolgáltató, illetve az őt felügyelő állami cenzor csupán annyit érzékel, hogy a felhasználó egy másik géphez kapcsolódik, ám a látogatott weboldalakról nem tud információt szerezni. A szoftver úgy juthat el az internet szabadságát korlátozó országokba, hogy kívülről e-mailben egy egyedi webcímet, illetve jelszavakat küldenek a netezőknek, amelyek segítségével létrehozhatják a már említett kapcsolatot.

A szoftver kifejlesztői szerint kicsi az esélye annak, hogy az állami szervek sikeresen felléphessenek a szoftver használói ellen, azonban mindenkit figyelmeztetnek arra, hogy egyes esetekben használatával megsérthetik hazájuk törvényeit. A Riporterek Határok Nélkül elnevezésű szervezet szerint napjainkban 13 országban korlátozzák az internet szabadságát, köztük Kínában, Vietnamban, valamint Iránban. Az ingyenes psiphon szoftver december 1-jétől lesz világszerte elérhető.

 

Forrás PRIM Online.

 

Attila
2006.12.06.

Kapcsolodó cikkek, tesztek:
Hirek

RSS HIREK | Média ajánlat | Site térkép | Rólunk | Elérhetöség | Copyright | ©2006 Tesztpad.hu