Föoldal

Partnereink:


A Vista is sorra kerül

A Microsoft kiadta a júniusi biztonsági hibajavításaival kapcsolatos előzetes közleményét, amelyből kiderül, hogy ebben a hónapban is számos veszélyes sérülékenység megszüntetésére kerül majd sor.

A Microsoft már korábban jelezte, hogy júniustól megváltoztatja az előzetes biztonsági közleményeinek felépítését és tartalmát annak érdekében, hogy a havi hibajavításokra minél hatékonyabban lehessen felkészülni. A cég az ügyfelei kéréseinek és észrevételeinek megfelelően alakította át a tájékoztatóját, amely mostantól átláthatóbban és részletesebben ad információkat a kedden megjelenő frissítésekről.

A Microsoft májusban hét biztonsági közleményt tett elérhetővé, míg ebben a hónapban a tervek szerint összesen hat közlemény válik majd elérhetővé. Ezek négy kritikus és számos "fontos" veszélyességi besorolású sebezhetőség megszüntetését segítik majd. A Microsoft kritikus veszélyességűnek azokat a sérülékenységeket jelöli meg, amelyek jogosulatlan távoli kódfuttatást tesznek lehetőévé, és amelyek hozzájárulhatnak férgek terjesztéséhez. Ilyen besorolással ellátott biztonsági résből összesen négy befoltozására kerül sor ebben a hónapban.

Az előzetes közlemény tanúsága szerint a kedden megjelenő hibajavítások elsősorban a Windows operációs rendszerek, valamint az Internet Explorer 7, a Windows Mail, az Outlook Express és a Visio alkalmazások esetében szüntetnek majd meg különböző sérülékenységeket. Fontos kiemelni, hogy a frissítések érinteni fogják a Windows Vista operációs rendszereket, hiszen az Internet Explorer 7 és a Windows Mail is kritikus veszélyességű sebezhetőséget tartalmaz.

Érdekes megemlíteni, hogy a júniusban elérhetővé váló hat közleménnyel együtt ebben a félévben összesen 35 darab biztonsági frissítést tett elérhetővé a Microsoft. Ez a tavalyi év hasonló időszakához képest három közleménnyel jelent többet.

 

 


A hír megjelenését a biztonságportál támogatta.

 

 

Kapcsolodó cikkek, tesztek:
Hírek

RSS HIREK | Média ajánlat | Site térkép | Rólunk | Elérhetöség | Copyright | ©2006 Tesztpad.hu