Föoldal

Partnereink:


Biztonság az olimpián

Az egy év múlva megrendezésre kerülġ olimpiai játékok elġkészületei informatikai szempontból is gġzerġvel haladnak, és hamarosan kezdġdhet a rendszerek biztonsági tesztelése.

A legjelentġsebb nemzetközi rendezvények, illetve sportesemények informatikai rendszereinek kivitelezése komoly kihívásokat tartogat a cégek számára. Ennek legfġbb oka, hogy olyan infrastruktúrát kell kiépíteni, illetve üzemeltetni, amelyek komoly rendelkezésre állást, gyors adatfeldolgozást és adatszolgáltatást valamint biztonságos mûködést garantálnak. A sportesemények közül természetesen - informatikai szempontból is - az olimpiai játékok kapják a legnagyobb figyelmet,

Az Atos Origin a pekingi olimpiai játékokra való felkészülését már 2004-ben elkezdte, és azóta folyamatosan építi ki a különbözġ rendszereket. Mára elkészültek a legfontosabb informatikai- és adatközpontok. A cég szerint a jövġ nyáron megrendezésre kerülġ eseményen megközelítġleg 900 szerver fog szolgálatot teljesíteni, amelyekhez legalább 7000 számítógép kapcsolódik majd közvetlenül. A kiépítetett hálózatok pedig több mint 60 olimpiai helyszínt fognak összekötni.

Az Atos Origin szakemberei a lehetġ legkörültekintġbben igyekeznek védeni az olimpiai játékok számára létrehozott informatikai infrastruktúrát. A védelmi megoldásokról ugyan nem árultak el technikai részleteket, azonban annyit lehet tudni, hogy a rendszerek biztonsági tesztelése még ebben a hónapban elkezdġdik. A cég körülbelül félezer fenyegetettség ellen teszi próbára a hálózatokat valamint az azokhoz kapcsolódó különbözġ hardveres és szoftveres eszközöket. A vizsgálatok során különös figyelmet fordítanak majd a vírusvédelemre, valamint az adatlopások megelġzésére és megakadályozására. A tesztek eredményeirġl természetesen a pekingi olimpia szervezġbizottsága (BOCOG) is értesítést kap, amely ezek alapján igyekszik majd meggyġzġdni az informatikai rendszer mûködġképességérġl és biztonságosságáról.

 

 


A hír megjelenését a biztonságportál támogatta.

 

 

Kapcsolodó cikkek, tesztek:
Hírek

RSS HIREK | Média ajánlat | Site térkép | Rólunk | Elérhetöség | Copyright | ©2006 Tesztpad.hu