Föoldal

Partnereink:


Biztonságosabb lesz a Skype

A Skype a jövőben az eddigieknél sokkal hatékonyabban kívánja segíteni a felhasználókat abban, hogy az internetes telefonszolgáltatásokat biztonságosan tudják igénybe venni.

A Skype tervei arról árulkodnak, hogy már a jövő héten sor kerülhet a Skype és a FaceTime Communications közötti együttműködés hivatalos bejelentésére. Ezzel a megállapodással a cégek együtt kívánják majd segíteni a felhasználókat abban, hogy az internetes telefonálásokat biztonságosabban tudják lebonyolítani. Az együttműködés előnyeit kezdetben minden bizonnyal az üzleti felhasználók élvezhetik majd.

A Skype komoly erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy a népszerű kliens alkalmazását a cégek körében is mind szélesebb körben terjessze. Jelenleg a Skype 171 millió felhasználójának 30 százalékát teszik ki az üzleti "előfizetők". Amennyiben a cég növelni szeretné az üzleti felhasználóinak számát, akkor a biztonságra is nagyobb hangsúlyt kell fektetnie. Ennek oka, hogy a Skype szolgáltatásai, illetve alkalmazásai sokszor komoly fejtörést okoznak a vállalatok informatikusai valamint biztonsági szakemberei számára, ugyanis ezek kontrolálása gyakran nem egyszerű feladat. Így többek között a cégek bizalmas adatainak kiszivárgását is nehéz megakadályozni, illetve monitorozni.

A Skype és a FaceTime Communications közötti együttműködés kezdetben elsősorban az internetes telefonszolgáltatások figyelését, illetve felügyeletét fogja megkönnyíteni, és ezáltal segíti majd az egyre népszerűbb kommunikációs megoldások biztonságosabbá tételét.

A hír megjelenését a biztonságportál támogatta.

 

 

Kapcsolodó cikkek, tesztek:
Hírek

RSS HIREK | Média ajánlat | Site térkép | Rólunk | Elérhetöség | Copyright | ©2006 Tesztpad.hu