Föoldal

Partnereink:


Fájlokat törölget az Anur féreg

Az Anur.A féreg legveszélyesebb jellemzője, hogy a fertőzött számítógépekről különféle, fontos állományokat töröl le.

Az Anur.A féreg elsősorban hálózati és cserélhető meghajtókon próbál rákerülni a kiszemelt rendszerekre. Amennyiben ez sikerül számára, akkor elkezdi módosítani a regisztrációs adatbázist, amelybe új bejegyzéseket hoz létre, töröl, illetve változtat meg. Ezzel többek között eléri, hogy a Windows minden egyes újraindításakor automatikusan be tudjon töltődni. Ezt követően az Internet Explorer esetében kezd el különféle műveleteket végrehajtani, amelyek révén megváltoztatja a böngésző kezdőlapját valamint a címsorát.

Az Anur.A legfontosabb és egyben legtöbb kockázatot rejtő  tulajdonsága, hogy a fertőzött rendszereken található inf kiterjesztésű állományokat megsemmisíti. Hasonlóan jár el a windows System könyvtárában található, vbs kiterjesztéssel rendelkező fájlok esetében is. Arra természetesen gondosan ügyel, hogy a saját állományát még véletlenül se törölje le.

Amikor az Anur.A féreg elindul, akkor az alábbi műveleteket hatja végre:

1. Létrehozza a következő fájlt:
%System%\killVBS.vbs

2. A regisztrációs adatbázisban módosítja az alábbi bejegyzést:
HKLM\Software\Microsoft\Windows NT\CurrentVersion\Winlogon Userinit = "%System%\userinit.exe, %System%\wscript.exe %System%\killVBS.vbs"

3. Minden cserélhető meghajtó gyökér könyvtárába bemásolja a következő két állományt:
killVBS.vbs
autorun.inf

4. Megvizsgálja, hogy elérhető-e az A: meghajtó.

5. Módosítja az Internet Explorer kezdőlapját valamint a címsorát.

8. A regisztrációs adatbázisból kitörli az alábbi kulcshoz tartozó értékeket:
HKLM\Software\Microsoft\Windows\CurrentVersion\Run\MS32DLL

9. A regisztrációs adatbázisban létrehozza a következő bejegyzéseket:
HKCU\Software\Microsoft\Internet Explorer\Main\Start Page = ""
HKCU\Software\Microsoft\Internet Explorer\Main\Window Title = ""
HKCR\vbsfile\DefaultIcon = "%Windows%\System32\WScript.exe,2"

10. Minden helyi meghajtón megkeresi az inf kiterjesztéssel rendelkező állományokat, majd letörli azokat.

11. A Windows System könyvtárából minden vbs kiterjesztésű fájlt kitöröl, kivétel a saját, killVBS.vbs nevű állományát.


A hír megjelenését a biztonságportál támogatta.

Kapcsolodó cikkek, tesztek:
Hírek
Biztonsági Hírek

RSS HIREK | Média ajánlat | Site térkép | Rólunk | Elérhetöség | Copyright | ©2006 Tesztpad.hu