FBI: forráskódokra pályáztak a támadók
|
Az RSA konferencián az FBI igazgatója az elmúlt időszakban nagy port kavart internetes támadásokról beszélt, és megerősítette, hogy azok nemzetbiztonsági szempontból is komoly fenyegetést jelentettek. |
|
Az ügy kapcsán - az RSA konferencián - Robert Mueller, az FBI igazgatója is felszólalt, aki elmondta, hogy a hekkerek a vállalati infrastruktúrák mellett kormányügynökségek rendszereibe is behatoltak, és azokból nemcsak értékes információkat tulajdonítottak el, hanem egyes esetekben a tárolt adatokban károkat is okoztak. Az igazgató azonban azt már nem kívánta részletezni, hogy ez a fajta károkozás pontosan miben merült ki. Mueller szerint az Egyesült Államok már évek óta célpontja az adathalászoknak, és a célzott spear-phishing támadásoknak, azonban ez az eset hívta csak igazán fel a figyelmet a veszélyekre. Több biztonsági szakértő attól tart, hogy az FBI igazgatója által említett károkozások azzal is jártak, hogy a támadók az érintett rendszerek forráskódjaiban módosításokat hajtottak végre, és ennek révén hátsó kapukat létesítettek. E feltételezésnek van némi alapja, hiszen Mueller megerősítette, hogy forráskódok is érintettek voltak az ügyben. Sokáig nem lehetett biztosan tudni, hogy a támadók által kiszemelt cégek esetében pontosan milyen típusú rendszerek kerültek célkeresztbe. A nemrég nyilvánosságra került információk szerint az a legvalószínűbb, hogy az internetes bűnözők a vállalatok azon rendszereibe törtek be, amelyek a forráskódok kezelésére szolgáltak. A vizsgálatok megállapították, hogy a cégek ezeket a rendszereket gyakran csak a legalapvetőbb védelemmel látták el, így egy fejlesztő vagy tesztelő számítógépének feltörése után már nem volt nehéz a hekkereknek ezekhez hozzáférést szerezniük. "Macska-egér játékot folytatunk, melynek során sajnos legtöbbször az egér egy lépéssel előrébb jár" - foglalta össze a kiberbűnözés elleni küzdelmet az FBI igazgatója. |
|
A hír megjelenését a biztonságportál támogatta. |








































Az
év elején került nyilvánosságra, hogy a Google egyes rendszereit súlyos
biztonsági incidensek érték. Mivel a támadások szálai Kínába vezettek,
ezért a botrány hamar nemzetközivé nőtte ki magát, és diplomáciai
közbelépést is szükségessé tett. Az már kezdetben tudható volt, hogy a
nemkívánatos események a Google mellett más nagyvállalatokat is
érintettek. Hamar kiderült ugyanis, hogy a támadásokban több mint
harminc cég volt érintett, köztük az Adobe és a Symantec is. Az azóta
is zajló vizsgálatok legutóbbi megállapításaiból azonban már az
szűrhető le, hogy a támadások legalább 100 vállalatot, illetve
intézményt sújtottak. Legutóbb például arra derült fény, hogy az Intel
sem úszta meg a károkozásokat, bár az egyelőre még nem bizonyított,
hogy a cég is a Google-t érő támadások következtében vált áldozattá.