A
Runauto.F féreg víruskereső alkalmazás nélkül nem igazán kelt gyanút,
ugyanis egy jpg kiterjesztésű állománynak álcázza magát. A cserélhető
meghajtókon terjedő kártevő természetesen arról is gondoskodik, hogy a
fertőzött adattárolók minden egyes csatlakoztatásakor automatikusan be
tudjon töltődni.
A Runauto.F féreg a regisztrációs adatbázis
módosításával megváltoztat egyes, képállományokkal kapcsolatos
beállítást, majd a Windows biztonsági konfigurációján is állítgat.
Ezzel például megváltoztatja a Windows Biztonsági Központjának a
viselkedését is.
Az Isidor Biztonsági Központ szerint a féreg leginkább abban különbőzik a hasonló viselkedéssel
rendelkező társaitól, hogy a képállományok mögé való rejtőzködése miatt
nehezebb felismerni. Emellett azonban van még egy másik veszélyes
jellemzője is. Mégpedig, hogy egy hátsó kaput nyit a támadók számára,
akik ezen keresztül különféle műveleteket hajthatnak végre a fertőzött
rendszereken.
Amikor a Runauto.F féreg elindul, akkor az alábbi műveleteket hajtja végre:
1. Létrehozza következő állományokat:
%System%\winjpg.jpg
%SystemDrive%\winfile.jpg
%SystemDrive%\autorun.inf
%System%\winxp.exe
2. A regisztrációs adatbázishoz hozzáfűzi a következő értéket:
HKEY_LOCAL_MACHINE\SOFTWARE\Microsoft\Windows\CurrentVersion\Run\
"CTFMON" = "%System%\wscript.exe /E:vbs %System%\winjpg.jpg"
3. A regisztrációs adatbázisban létrehozza az alábbi bejegyzéseket:
HKEY_LOCAL_MACHINE\SOFTWARE\Microsoft\Windows\CurrentVersion\
Run\"regdiit" = "%System%\winxp.exe"
HKEY_LOCAL_MACHINE\SOFTWARE\Microsoft\Windows\
CurrentVersion\Run\"abu
salem" = "43 00 3A 00 5C 00 57 00 49 00 4E 00 44 00 4F 00 57 00 53 00
5C 00 73 00 79 00 73 00 74 00 65 00 6D 00 33 00 32 00 5C 00 77 00 69 00
6E 00 78 00 70 00 2E
00 65 00 78 00 65 00"
4. A regisztrációs adatbázisban módosítja a következő értékeket:
HKEY_LOCAL_MACHINE\SOFTWARE\Microsoft\Windows
NT\CurrentVersion\Image File Execution Options\dwwinxp.exe\"Debugger" =
"%System%\winxp.exe"
HKEY_LOCAL_MACHINE\SOFTWARE\Microsoft\Windows
NT\CurrentVersion\Image File Execution Options\MSConfig.exe\"Debugger"
= "%System%\wscript.exe /E:vbs %System%\winjpg.jpg"
HKEY_LOCAL_MACHINE\SOFTWARE\Microsoft\Windows
NT\CurrentVersion\Image File Execution Options\procexp.exe\"Debugger" =
"\winxp.exe"
HKEY_LOCAL_MACHINE\SOFTWARE\Microsoft\Windows
NT\CurrentVersion\Image File Execution Options\rstrui.exe\"Debugger" =
"%System%\wscript.exe /E:vbs %System%\winjpg.jpg"
5. A biztonsági szint csökkentése érdekében a regisztrációs adatbázisban megváltoztatja az alábbi értékeket:
HKEY_LOCAL_MACHINE\SOFTWARE\Microsoft\Windows Script Host\Settings\"Enabled" = "1"
HKEY_LOCAL_MACHINE\SOFTWARE\Microsoft\Security Center\"AntiVirusOverride" = "1"
HKEY_LOCAL_MACHINE\SOFTWARE\Microsoft\Windows\CurrentVersion\Explorer\Advanced\ Folder\
Hidden\SHOWALL\"CheckedValue" = "1"
HKEY_USERS\S-1-5-21-1110976373-127614085-1323839693-500\Software\Microsoft\Windows\
CurrentVersion\
Policies\Explorer\"NoDriveTypeAutoRun"
= "0"
6. Megpróbál cserélhető meghajtókon keresztül terjedni.
Minden cserélhető adattároló gyökér könyvtárába létrehoz egy
winfile.jpg és egy autorun.inf nevű állományt.