A Microsoft kedden (08.14)adta ki az augusztusi hibajavításait, amelyek számos kritikus veszélyességû sebezhetőséget szüntetnek meg. Érdemes előre felkészülni a frissítésekre.
A Microsoft az egyik előzetes tájékoztatójában arról számolt be, hogy augusztusban összesen kilenc biztonsági közleményt tesz elérhetővé. Ezek közül hat kritikus veszélyességi besorolást kapott, míg a maradék három a "fontos" kategóriába tartozik. Mindez azt jelenti, hogy a befoltozásra kerülő biztonsági rések többsége alkalmas arra, hogy a kihasználásukkal a támadók átvegyék az érintett rendszerek feletti irányítást.
A Microsoft előzeteséből kiderül, hogy a Windows operációs rendszerekhez összesen négy közlemény válik majd elérhetővé. Ezek mellett olyan szoftverek foltozgatására is sor fog kerülni, mint például az Excel, az Internet Explorer, a Windows Media Player és a Virtual PC. Augusztusban is komoly szerephez jut a Vista - legalábbis ami a hibajavításokat illeti - ugyanis a kilenc közlemény közül öt valamilyen formában érinti a Microsoft legújabb operációs rendszerét, illetve az azokhoz tartozó szoftvereket.
A Microsoft szerint az egyik legfontosabb hibajavítás a Microsoft XML Core Services szolgáltatáshoz kapcsolódik. Hasonló sérülékenységet a Microsoft már tavaly novemberben is szüntetett meg. A sebezhetőség veszélyességét fokozza, hogy az megtalálható a Windows és az Office legújabb verzióiban is, így a Vista valamint az Office 2007 esetében is problémákat okozhat.
A hírek szerint a Microsoft olyan frissítéseket is letölthetővé fog tenni, amelyek telepítésének szükségessége nem biztonsági kockázatokra vezethető vissza, hanem a rendszerek stabilitásának és teljesítményének fokozását szolgálják majd.
A Microsoft tehát augusztusban fogja kiadni az idei évre vonatkozó ötvenedik biztonsági közleményét. (Az előző év hasonló időszakában 49 közleményt jelentetett meg.)