Föoldal

Partnereink:


Több százezer kártevő ellen véd az új szoftver

A Sunbelt Software új, vállalati kémprogram-eltávolítója, a CounterSpy Enterprise 2 a világ első hibrid védelmi rendszereként már több mint 750 ezer káros alkalmazás és kémprogram ellen nyújt egyszerre védelmet.

A kémprogramok a vírusoknál nagyobb veszélyt jelenthetnek mind a vállalati, mind az otthoni számítógépekre, ráadásul sokszor az összes munkaállomáson zavartalanul tevékenykedhetnek. Antivírust ma már szinte minden számítógépen találhatunk, de megfelelő kémprogram-védelemről még kevés cég gondoskodik, ezért az új károkozók könnyen és sok esetben probléma nélkül terjedhetnek.

A CounterSpy Enterprise második kiadása számos újdonságot foglal magában: a VIPRE antivírus és a FirstScan rootkit eltávolító technológiát, és egy új, kernel szintű Aktív Védelmet. A CounterSpy Enterprise 2 már automatikusan is települhet a hálózat összes számítógépére, egyúttal természetesen a Windows Vista operációs rendszert használó munkaállomásokra is. A teljes vállalati védelmi rendszert egy továbbfejlesztett, rendkívül könnyen kezelhető központi vezérlőpultról lehet irányítani, ami az új változat erőforrás-optimalizálásainak köszönhetően akár ötezer számítógépet is ki tud szolgálni egyetlen szerverről.

A CounterSpy 2 hibrid megközelítése egyetlen védelmi rendszerben egyesíti az antivírusok sebészi pontosságát és a kémprogram-kereső alkalmazások széleskörű eltávolító képességeit. A hagyományos kémprogram-eltávolító technológia és az új VIPRE antivírus együttes alkalmazásával a CounterSpy 2 megbízható védelmet nyújt az egyre bonyolultabb elektronikus károkozók összes fajtája ellen.


A teljesen újraírt hibrid keresőmotor elődjénél lényegesen gyorsabb és hatékonyabb: a számítógép lassítása nélkül, mindössze 10-15 MB memóriahasználattal nyújt átfogó védelmet.

Az új FirstScan technológia segítségével a CounterSpy 2 a Windows betöltődése előtt, a Windows rendszerhívások megkerülésével képes a károkozók eltávolítására, így a rendszerhívásokat meghamisítani próbáló rootkitek és fejlett kémprogramok sem maradhatnak rejtve. A CounterSpy 2 kernel szintű Aktív Védelme segítségével a károkozókat indulás előtt képes blokkolni, és a nem kívánatos rendszermódosításokat a károkozó azonnali felfüggesztésével tudja megakadályozni.

Az új vállalati kémprogram-eltávolító minden egyes gépet automatikusan ellenőriz, s ha a vállalat kiszolgálója bármilyen oknál fogva nem elérhető, akkor az egyes felhasználóknál telepített programok a Sunbelt Software szervereiről tudják frissíteni a legújabb kémprogram definíciókat is tartalmazó adatbázisukat. Az új kliensoldali kezelőfelületnek köszönhetően a végfelhasználók maguk is elindíthatják, illetve leállíthatják az ellenőrzést, de a rendszergazda döntése szerint a CounterSpy 2 akár láthatatlanul is végezheti a dolgát. A rendszergazdák munkáját nagyban elősegíti, hogy a CounterSpy 2 automatikusan települhet minden, a hálózathoz csatlakozó számítógépre.

 

 


A hír megjelenését a biztonságportál támogatta.

 

 

Kapcsolodó cikkek, tesztek:
Hírek

RSS HIREK | Média ajánlat | Site térkép | Rólunk | Elérhetöség | Copyright | ©2006 Tesztpad.hu