Föoldal

Partnereink:


Tűzfal védi a merevlemezeket

A DriveSentry bejelentette azt a legújabb biztonsági szoftverét, amely egy érdekes megoldás révén a merevlemezeken illetve a különböző cserélhető meghajtókon tárolt adatok védelmét hivatott biztosítani.

A DriveSentry fejlesztői úgy gondolták, hogy a víruskeresők, tűzfalak illetve egyéb biztonsági szoftverek körét egy újfajta alkalmazással bővítik ki. Ennek a programnak az a legfőbb feladata, hogy megvédje a számítógépen tárolt adatokat a védelmi szoftverek által fel nem ismert fenyegetettségektől is. A DriveSentry szoftver a fejlesztők szerint nem más, mint egy meghajtókat védő tűzfal. Alkalmazható a vírusok, a trójai, a rootkit illetve az egyéb kártékony programok elleni védekezés során. Képes megakadályozni a regisztrációs adatbázis illetéktelen módosítását, és a Word dokumentumok felhasználó tudta nélküli felülírását is.

John Safa, a cég egyik vezetője elmondta, hogy az új szoftver fejlesztésekor tulajdonképpen olyan alacsony szintű meghajtókat hoztak létre, amelyek segítségével figyelhető az adatforgalom. Ezek mellett egy meglehetősen bonyolult kód is megtalálható, amely valósidőben monitorozza az adatokat, és jelzi a felhasználó számára, ha nem megengedett tevékenységet észlel. Amennyiben olyan program akar a merevlemezre vagy a cserélhető adattárolókra írni, amelyet a felhasználó nem engedélyezett, akkor egy figyelmeztető ablak jelenik meg. Hasonlóan a személyi tűzfalakhoz, a DriveSentry is felajánlja az észlelt alkalmazás működésének engedélyezését, vagy tiltását.

A DriveSentry alapesetben 29 dollárba kerül, de a cég egy ingyenes verziót is letölthetővé tett. Igaz ez csak öt különböző fájltípus és két könyvtár figyelését teszi lehetővé. A biztonsági alkalmazás a Windows 2000, a Windows XP, a Windows Server 2003 valamint a Windows Vista operációs rendszerekkel kompatibilis.

A hír megjelenését a biztonságportál támogatta.

 

 

Kapcsolodó cikkek, tesztek:
Hírek

RSS HIREK | Média ajánlat | Site térkép | Rólunk | Elérhetöség | Copyright | ©2006 Tesztpad.hu