Németország állampolgárai novembertől kezdve olyan chippel ellátott útleveleket fognak kapni, amelyek egy digitalizált fénykép mellett ujjlenyomatokra vonatkozó adatokat is tárolnak majd.
Világszerte megfigyelhető, hogy az egyes országok egyre több olyan intézkedést hoznak, amelyek révén a különböző okmányokat és azonosítást szolgáló iratokat tudják biztonságosabbá tenni. Ezen a területen is mind gyakrabban bukkannak fel a különböző biometrikus technológiák, melyek közül külön figyelmet kapnak az ujjlenyomat-alapú azonosítási megoldások.
Németország illetékes minisztériuma úgy határozott, hogy novembertől csak olyan útleveleket ad ki, amelyek ujjlenyomat-alapú azonosításhoz alkalmazható adatokat is tárolnak. (A jelenlegi német útlevelek már alkalmasak arra, hogy a tulajdonosok digitális fényképét tárolják.) A minisztérium szóvivője kiemelte, hogy az ujjlenyomatokra vonatokozó adatok kizárólag az útlevelekben lesznek megtalálhatók, és azok nem kerülnek be egy központi adatbázisba. A digitális fényképek is csak a helyi hatóságok adatbázisaiban kereshetők vissza, ugyanis több európai országtól eltérően Németországnak ilyen szempontból nincs egy központosított adattára. Ez alól természetesen kivételt jelent a rendőrség adatbázisa.
Az új útlevelekben tárolt biometrikus adatok kiolvasásához speciális készülékre van szükség, amely különböző titkosító technológiák felhasználásával teszi megtekinthetővé a szükséges információkat. Az adatok átvitele pedig szintén biztonságos kommunikációs csatornákon keresztül történik.
A német kormány elsődleges célja, hogy az új útlevelek révén segítse a szervezett bűnözés és a nemzetközi terrorizmus elleni harcot. Ennek érdekében jövőre további intézkedéseket fog hozni, ugyanis 2008-ban a személyigazolványokat is átalakítja, így azok is képesek lesznek a biometrikus azonosításra. A szakemberek reményei szerint az új okmányok segítik majd a hamisítások visszaszorítását, valamint az online tranzakciók biztonságosabbá tétele során is felhasználhatóvá válnak.