Föoldal

Partnereink:


Veszélyes weboldalak

A Google több millió weboldal átvizsgálása után megállapította, hogy a kártékony webhelyek száma az utóbbi időszakban jelentősen megnőtt, és napjainkban már minden tizedik oldal veszélyeket rejt.

Az elmúlt időszakban a Google kutatói közül öten azzal foglalkoztak, hogy a Google által ismert weboldalak átvizsgálásával felismerjék a felhasználókra leselkedő veszélyekkel kapcsolatos tendenciákat. A vizsgálatok során 4,5 millió weboldalt elemeztek különböző módszerek felhasználásával. A felmérés meglehetősen lehangoló eredményeket hozott, ugyanis a 4,5 millió weboldal közül 450 ezer valamilyen kártékony programot próbált meg terjeszteni. Mindez azt jelenti, hogy az Interneten minden tizedik webhely kártékonynak tekinthető.

2005-ben a Washingtoni Egyetem már készített egy hasonló felmérést, de az jóval kedvezőbb képet mutatott a weboldalakról. Akkor a kutatók néhány ezerre becsülték azon webhelyek számát, amelyek valamilyen kártékony programot terjesztettek.

Niels Provos, a Google kutatója szerint a felhasználók célpontjaivá váltak azon támadásoknak, amelyeknek az anyagi haszonszerzés a céljuk. A szakember elmondta, hogy sokszor elegendő meglátogatni egy fertőzött weboldalt ahhoz, hogy a támadók felmérjék a számítógépen található szoftverek különböző sebezhetőségeit. Ehhez nem tesznek mást, mint néhány script segítségével feltérképezik az adott PC-n fellelhető biztonsági réseket, majd megpróbálják rátelepíteni a rendszerre a sérülékenységet kihasználni képes kártékony kódokat.

Graham Cluley, a Sophos biztonsági szakértőjének véleménye szerint a Google jól rávilágított a kártékony weboldalakkal kapcsolatos, egyre rosszabbodó helyzetre, amely egyaránt érinti az egyéni és a vállalati felhasználókat. A Sophos statisztikái szerint áprilisban minden egyes héten legalább nyolcezer olyan új weboldal készült, amelyek kártékony programokat igyekeztek terjeszteni.

 


A hír megjelenését a biztonságportál támogatta.

 

 

Kapcsolodó cikkek, tesztek:
Hírek

RSS HIREK | Média ajánlat | Site térkép | Rólunk | Elérhetöség | Copyright | ©2006 Tesztpad.hu