Föoldal

Partnereink:


Víruskereső mobiltelefonokra és PDA-kra

A Kaspersky Lab tervei szerint még ebben a negyedévben mindenki számára elérhetővé válhat a cég új víruskeresője, amely kifejezetten a mobil készülékeken lesz használható.

A mobiltelefonokat és a különböző PDA-kat veszélyeztető vírusok napjainkban is folyamatosan jelennek meg, azonban ezek száma még így is oly alacsony, hogy egyelőre korántsem jelentenek akkora kockázatot, mint a PC-ken futó kártékony programok. Ennek ellenére a biztonsági cégek igyekeznek felkészülni a jövőben megjelenő, valószínűleg széles körben terjedő mobil kártevők megjelenésére, és az azok elleni védekezésre. E cégek közül a Kaspersky sem kivétel, hiszen a neves vállalat tervei szerint még ebben a negyedévben elérhetővé válhat a kifejezetten mobil készülékek védelmére kifejlesztett Anti-Virus Mobile szoftvere.

A Kaspersky Anti-Virus Mobile mind a Windows Mobile, mind a Symbian OS alapú készülékekkel kompatibilis. A szoftver frissítése a kis eszközökről akár WAP-on keresztül is egyszerűen és gyorsan elvégezhető. A frissítések természetesen ütemezve, automatikusan is futtathatók. Az Anti-Virus Mobile nemcsak a mobilokon terjedő kártékony programok ellen véd, hanem a kéretlenül érkező (spammelt) SMS üzenetek kiszűrésében is segít. A felhasználó ugyanis tiltó vagy engedélyező címlistákat hozhat létre, amelyek alapján szűrhetővé válnak a rövid szöveges üzenetek.

Eugene Kaspersky, a Kaspersky egyik igazgatója a mobil készülékeket érintő fenyegetettségek elleni védekezés egyre nagyobb szükségességére hívta fel a figyelmet. A szakember elmondása szerint már látott néhány olyan vírust, amelyek a fertőzött készülékek tulajdonosainak számlájára küldözgették a címlistákban szereplő telefonszámokra az SMS üzeneteket. Kaspersky emellett hangsúlyozta, hogy a cégek és a bankok egyre több olyan szolgáltatást fognak elérhetővé tenni, amelyek okostelefonok segítségével lesznek igénybe vehetők. Ezek pedig minden bizonnyal fel fogják kelteni a támadók érdeklődését.

A Kaspersky Anti-Virus Mobile a piacra kerülésekor várhatóan 30 dollárért lesz megvásárolható.

A hír megjelenését a biztonságportál támogatta.

 

 

Attila
2007.02.26.
Kapcsolodó cikkek, tesztek:
Hírek

RSS HIREK | Média ajánlat | Site térkép | Rólunk | Elérhetöség | Copyright | ©2006 Tesztpad.hu