Föoldal

Partnereink:


Vírusíróktól tanul a Microsoft

A Microsoft olyan frissítési technikákon dolgozik, amelyek a férgek által is alkalmazott terjesztési módszerekre épülnek.
A biztonsági szakértők már régebb óta foglalkoznak azzal a kérdéssel, hogy miként lehetne védelmi szoftvereket és megoldásokat a lehető leghatékonyabban terjeszteni a számítógépek között. Sokszor felmerült már a gondolat, hogy ötletet kellene meríteni a kártékony programok működéséből. 2001-ben például egy német programozó elkészített egy olyan antivírus megoldást, amelynek célja a Code Red féreg elleni küzdelem segítése volt. Azóta a botnet hálózatok is felvetették már az önmagukat terjesztő biztonsági eszközök lehetőségét, de komolyabb előrelépések - többek között jogi problémák miatt - eddig nem történtek. Pedig sokan úgy vélik, hogy a fertőzött számítógépekből felépülő, egyre nagyobb kiterjedésű botnet hálózatok mérete jelentősen csökkenthető lenne ilyen megoldásokkal.

Egyes hírek szerint a férgek esetében alkalmazott terjesztési technikákból a Microsoft is próbál tanulni. A cég Cambridge-i kutatói ugyanis olyan megoldások fejlesztésén dolgoznak, amelyek terveik szerint a szoftveres frissítések eddigieknél hatékonyabb telepítését szolgálná. Az szakemberek elképzelése arról szól, hogy a megfelelően összeállított hibajavításokat "szabadjára engednék" az Interneten, és annak terjesztése a férgekéhez hasonlóan történne, azaz egyik számítógépről kerülnének át a másikra. Milan Vojnović, a Microsoft egyik kutatója szerint olyan stratégiát dolgoztak ki, amely a frissítésekhez szükséges, globális hálózati adatforgalmat is képes minimalizálni.

A Microsoft fejlesztés alatt álló frissítési technikája minden bizonnyal még sok vitát fog kiváltani. Az egyik legnagyobb kérdés például az, hogy miként lehet a hibajavítások telepítése előtt meggyőződni arról, hogy a számítógépek között terjedő frissítések valóban biztonságosak-e, és azok közé nem keveredett-e kártékony kód. A cég tervei szerint a kutatások eredményéről legközelebb az IEEE Infocom rendezvényen fognak beszámolni április közepén, és akkor talán az új technika további részleteire is fény derül majd.


A hír megjelenését a biztonságportál támogatta.

 

 

Kapcsolodó cikkek, tesztek:
Hírek
Biztonsági Hírek

RSS HIREK | Média ajánlat | Site térkép | Rólunk | Elérhetöség | Copyright | ©2006 Tesztpad.hu