Nintendo: Európai helyzetjelentés 2008
Forrás: Gamechannel.hu
|
A Nintendo töretlen menetelését mi sem támasztja alá jobban, mint a brilliáns fogyási statisztikák. A kiotóiak közzé tették az idei sikereiket Európára vonatkozólag, melyből világosan kiderül, hogy népszerűsége több, mint szűnni nem akaró. Számszerűsítve ez annyit tesz, hogy a Nintendo forradalma 10.4 milliós példányszámban fogyott az öreg kontinensen, sőt, a végleges érték már ezt is meghaladja. A sorban második a PlayStation 3, majd az Xbox 360 következik, mint harmadik helyezett. A Nintendo Wii áprilisban robbantott a legnagyobbat kontinensünkön, hiszen ebben a hónapban közel 180 ezer darab masina talált gazdára, míg a másik két konzolból 90-90 ezer darab kelt el összesen. Persze a kiotóiak nem csak az asztali konzolok frontján egyeduralkodik, a hordozható masinájuk szintén magasan a riválisa fölé emelkedett. A Nintendo DS júliusban fejelte meg a felső lécet a közel 225 ezer darabos fogyásával, míg a Sony handheld-je csupán alig magasabb, mint 50 ezres nagyságrendet volt képes felmutatni, ugyanezen periódus alatt. A Nintendo tehát sikeresen bevette Európát is, pedig korábban meglehetősen mostohán kezelték a PAL-os régiókat, most kénytelenek beismerni, hogy hatalmas felvevőpiacuk vagyunk. Ezt alátámasztandó elég csak rálesni a heti brit szoftverfogyásokra, amelynek elit tizesfogata valóságos átjáróház, ám hosszú hónapok óta száműzhetetlenek a Nintendo first party címei, mint például a Wii Fit, a Wii Play, vagy a Mario Kart Wii.
|
A hír megjelenését az Gamechannel.hu támogatta. |
|---|




