Aktuális japán hardvereladások: A PlayStation 3 a trónon
Forrás: Gamechannel.hu
|
Nem volt nehéz megtippelni, hogy a múlt héten melyik masina viszi a pálmát a japánoknál. A Metal Gear Solid 4-nek hála a PlayStation 3 eddig nem nagyon látott magaslatokba emelkedett és az első helyen végzett a június 15.-napjával végződő héten. A játék is remekül fogyott és a system seller jelző is bátran ráakasztható, hiszen az átlagos 10-12 ezres heti fogyással szemben ezúttal több, mint 75 ezer darab talált gazdára, jó így látni végre a többre érdemes harmadik PléjStációt. A nagy fölény azonban hamarosan csillapodni fog, ám ne feledkezzünk meg a Sony másik, mostanság mindent vivő zászlóshajójáról sem, a PlayStation Portable-ről, amely ugyan ezúttal csak a második helyen végzett a nagy testvér mögött, minden konkurrenciát legyűrt ismét. A Nintendo forradalma, a Wii így a bronzot söpörhette be, a dobogóról pedig most sikeresen lecsusszant a duál képernyős zsebkonzol, a DS. A PlayStation 2-nek szép lassan harangoznak, egyre gyengébben muzsikál a korosodó konzol legenda, csoda, hogy eddig húzta, bár Japánban azért nagyobb támogatottságot élvez, mint felénk, a kicsiny szigetországban érkeznek még rá finom nyalánkságok szép számmal. Az Xbox 360 nem okozott meglepetést, a 2000 darabos fogyást átlépte, de nem sokkal felette meg is ragadt. Sony PlayStation 3: 75.311 Az eladási adatok a Media Create kimutatásai alapján lettek közzétéve.
|
A hír megjelenését az Gamechannel.hu támogatta. |
|---|



