Föoldal

Partnereink:


A Vista okolható a Windows csökkenő profitjáért?

A Microsoft bejelentette, hogy a 2008-as év első negyedévi profitja közel 24%-kal csökkent a tavalyi év első negyedévéhez képest. Az egyik elemző amellett érvelt, hogy ez annak a bizonyítéka, hogy a redmondi vállalat nem képes meggyőzni a felhasználókat a Windows Vista értékéről.

"Több mint egy év telt el azóta, hogy a Microsoft bevezette a Windows Vistát a felhasználói és az üzleti piacra, és ha a termék ilyen korai életciklusában már most bevételcsökkenést kénytelen elkönyvelni, az nem egy jó jel" - mondta Allan Krans, a Technology Business Research Inc. elemzője.


Krans a 23,7%-os bevételcsökkenést összehasonlította a Windows XP hasonló adataival: 2002 negyedik negyedévében, egy évvel a Windows XP piacra kerülése után mindössze 1%-os profitcsökkenéssel zárt a redmondi vállalat.

A Microsoft azzal tompította a 2008-as bevételcsökkenést, hogy ha figyelembe veszik a 2006 végén és 2007 elején a PC felhasználóknak ajándékozott Vista-ra való ingyenes frissítéseket, akkor a bevételcsökkenés már mindössze 2%-ra rúg.

A bevételi adatokról szóló Chris Liddell-lel folytatott konferenciabeszélgetésen a Microsoft vezető pénzügyi szakértője a Vista eladások évről-évre való erős csökkenését azzal magyarázta, hogy a 2007-es év első negyedévi eladások nagyon kiemelkedők voltak, ugyanakkor 2008 első negyedévében a vártnál nagyobb kalóztevékenységgel kellett szembenézniük.

A tavalyi évi adatokkal összehasonlítva Lidell azt mondta, hogy a helyzet komoly, hiszen a 2007-ben, amikor piacra került, a Vista jelentős bevételekhez jutatta a vállalatot. "És azt gondoljuk, hogy főleg Ázsiában, nagymértékben nőtt a Windows licensz nélküli számítógépek eladása" - tette hozzá.

Krans arra is rámutatott, hogy a nem túl rózsás bevételi adatok mellett a Microsoft továbbra is küszködik a Vista elfogadtatásával. Elég csak felvonultatni néhány érvet, például a felhasználók kérésére meghosszabbított Windows XP életciklusát - amely idén június 30-án kezdi meg visszavonulását -, valamint az elemzők által emlegetett Vista lufit, azaz a folyamatban lévő pert a Vista Capable minősítéssel kapcsolatban.

A Microsoft tagadta, hogy bármilyen összefüggés lenne a Windows Vista és a csökkenő bevételek között. "Valóban nincs semmiféle Vista-val kapcsolatos probléma" - erősítette Liddell.

"A hatásait nézve először is a globális PC piacon ott vannak a licensz nélküli számítógépek, amely nem a Vista problémája. Az, hogy a fejlődésben lévő piacok gyorsabb növekedést mutatnak, mint az érett piacok, ez szintén nem a Vista problémája" - mondta.

"Az egyetlen Vista-hoz kapcsolódó tény valójában az, hogy a múlt évben kimagaslóan nagy eladásokat könyvelhettünk el, és így nem mérhető össze az idei év első negyedévi bevételeinkkel." - kommentálta az esetet Liddell.

Michael Silver, a Gartner elemzője pedig nincs meggyőződve arról, hogy az XP-vel való összehasonlítás korrekt lenne. "Azért nem, mert az XP 2001-ben a vakációs szezon idején került a piacra, így minden szám egy kicsit eltolódott" - írta Silver egy e-mailben.

A Windows XP 2001 október végén került a piacra, míg a Vista 2006 novemberében kezdte meg a pályafutását, de a tömeges terjesztés valójában csak 2007 januárjától kezdődött meg. Silver szerint ahelyett, hogy a Vistát okolnánk, inkább azt érdemes megfontolnunk, hogy a fejlett piacokon megcsappant az érdeklődés az új számítógépek vásárlásának irányában, ez pedig hatással van a Windows bevételekre, ugyanis itt a felhasználók inkább választják a drágább Premium változatokat, mint a kisebb piacokon.

"Mivel a Microsoft több prémium SKU-t ad el a fejlett országokban és sokkal kevesebb prémium és Starter Edition-t - amelyek természetesen kisebb profitot is hoznak - a fejlődésben lévő országokban, így a fejlődésben lévő piacokon hiába növekszik a számítógép-eladás, nem képes kompenzálni a fejlett országokban lévő stagnálást" - állapította meg Silver.

A Microsoft állítása szerint eddig 140 millió Vista licenszt értékesítettek.



A hír megjelenését a JOX.hu támogatta.

Kapcsolodó cikkek, tesztek:
Hírek
Szoftver tesztek

RSS HIREK | Média ajánlat | Site térkép | Rólunk | Elérhetöség | Copyright | ©2006 Tesztpad.hu