Föoldal

Partnereink:


A Siemens lelép

Gyümölcsöző kapcsolatnak indult, töretlenül fejlődött, majd váratlanul felbomlott a Fujitsu és a Siemens házassága. Most a válóper zajlik

A Siemens a héten jelentette be, hogy felbontja a Fujitsuval kötött frigyet: kiszáll az általa nem olyan fontosnak vélt számítástechnikai üzletágból. Az 1999-ben kötött együttműköési megállapodás alapján birtokolt 50 százaléknyi tulajdont a japán cég veszi át.


A németek igazából nem voltak elégedettek a cég eredményivel, és a nemtetszésüknek hangot is adtak már a nyár folyamán. Egyes pletykák arra is engednek következtetni, hogy az egyre rosszabb hírnek örvendő FU-SI notebookokhhoz nem szerette volna a Siemens adni a nevét a továbbiakban. A tárgyalások végét jövő április környékére datálják, a Siemens nyeresége a bolton kb. 300 millió euróra rúg majd. Ezután a németek teljes mellszélességgel a hagyományos szakterületük felé - azaz az automatizálás, az orvosdiagnosztikai műszerek és az elektromos hálózatok - fordulnak.
A Fujitsu elmondása szerint ők is nyernek az üzleten, hisz jelentősebb befolyásra tesznek szert az EMEA régióban, komoly termékfejlesztéseket tudnak végre hajtani és növelni tudják a szervereladásaikat is.

polip


A hír megjelenését a laptopkalauz támogatta.

Kapcsolodó cikkek, tesztek:
Hírek
Notebook tesztek
Notebook hírek


RSS HIREK | Média ajánlat | Site térkép | Rólunk | Elérhetöség | Copyright | ©2006 Tesztpad.hu