A Toshiba legújabb Portégé M800-as gépével ezúttal nem az üzletembereket, hanem a tehetősebb fiatalokat és hölgyeket célozza meg.
Amikor megérkezett szerkesztőségünkbe a legújabb Portégé, külsejében érdekes különbségeket tapasztaltunk a nem is oly' régen nálunk járt R500-hoz képest. Ugyan a kijelzője csak 1 hüvelyk kel nagyobb, a méretnövekedés jelentősnek tűnt. Nyoma sincs annak a törékenységnek, amely azt a modellt jellemezte, az M800 minden dimenziójában jó 10 százalékkal nagyobb, viszont ettől függetlenül kétszer olyan nehéz (2 kg) is. A felhasznált anyagok minősége persze jóval szerényebb, az R500 szuperkönnyű magnézium ötvözetét itt olcsóbb műanyag váltotta fel, amely egyébként hajlamos a nyekergésre is, ha picit meghajlítgatjuk.

A dizájnnal maradéktalanul meg voltunk elégedve, nagyon jól mutat a fiatalos és divatos fehér borítás kívül és belül egyaránt. Fehér szín jellemzi a különböző állapotjelző LED-ek és a multimédiás érintőgombok háttérvilágítását is, csakúgy, mint a gép bal alsó részén tündöklő Portégé feliratot, amely csukott állapotban is jól látszik. A megnövekedett méret nagyobb billentyűzet kialakítását is lehetővé tette, amit jól ki is használtak a tervezők, és egy hosszú távon is kényelmes, minőségi klaviatúrát hoztak össze. Az érdes felületű tapipad jól használható, észrevenni viszont nem könnyű feladat, hiszen tökéletesen egy szintbe van hozva a csuklótámasszal. Az érzékenység állítgatásával sem kellett bajlódnunk, alapbeállítások mellett is remekül használható. A két gombjának csillogó ezüstös színét kicsit oda nem illőnek éreztük, de a használatukkal nem akadt probléma.


Jó kijelzővel, sok csatlakozóval megspékelve
Az R500 egyik legnagyobb negatívumát a nem túl jó kijelző jelentette. Szerencsére ez a valamivel vastagabb, 13 hüvelykes, 1280 x 800 pixeles felbontásra képes panel már jóval használhatóbb. Fényereje kültéri munkára is alkalmassá teszi, s a betekintési szögei is megütik az elvárt színvonalat, hiszen akár többen is nézhetjük egyszerre a kis kijelzőt.

A masina oldalait vizslatva el kell mondanunk, hogy csatlakozók terén az átlagosnál picit jobb szolgáltatásokat kínál az M800. Van itt HDMI, eSATA, legújabb szabványú Firewire, Express Card, és 5in1 memóriakártya olvasó. Szerencsére nem felejtették el a legfontosabb hangcsatlakozókat sem, melyek között megtalálható az S/PDIF is. A három darab USB talán kicsit kevésnek tűnhet, viszont cserébe ezek a Sleep&Charge funkciót is támogatják, így a gép kikapcsolt állapotában is tölthetjük eszközeinket. Az ujjlenyomat olvasó ezúttal a megszokott helyre, a két touchpad gomb közé került, az 1,3 megapixeles (fix fókuszos) webkamera pedig természetesen a kijelző tetejére.
Kicsi a bors, de nem erős
A "nagyobb" méret lehetővé tette, hogy viszonylag erős hardverelemek kerüljenek a fehér borítás alá. Processzorból egy izmos Intel Core 2 Duo P8400 ketyereg 2,26 GHz-en, 1066 MHz-es FSB mellett. Memóriából a mi változatunk 3 GB-ot tartalmazott, de a bővítés felső határa szerencsére 8 GB.


Az M800 gyenge pontját egyértelműen a grafikus kártya jelenti, ami nem túl szerencsés módon ugyancsak az Intel megoldása. A Toshiba választása egy GMA 4500HD-re esett, ami ugyan elégséges általános felhasználásra, ám komolyabb számítást igénylő alkalmazásokat el kell felejtetnünk. Ezt a döntést sajnálhatjuk is, hiszen ha egy komolyabb NVIDIA vagy AMD grafikus chip került volna bele, akkor akár komolyabb játékok futtatására is alkalmas lenne. Így azonban maradnak nekünk a HD filmek, melyekből viszont a Full HD felbontásúak sem jelentenek gondot. A videóinkat, adatainkat egy 320 GB-os Hitachi HDD-n tárolhatjuk, amely egyébként olyan csöndes, hogy először elgondolkoztunk, nem-e SSD-t építettek bele.

Csak csendben, csak halkan..
A halk működés az egyik legjobb pontja a gépnek, hiszen a ventilátor ténykedése a legmagasabb fokozatában sem volt zavaró. Ennek ellenére a hűtés hatékonyságával nincs probléma, huzamosabb ideig terhelve, ölben tartva sem melegedett át túlzottan. Ami az üzemidőt illeti, a 6-cellás akkumulátor ideális választásnak bizonyult, teljesítménycentrikus beállítások mellett, WiFi-n keresztüli internetezés és zenehallgatás közben három órán át bírta. Ugyanilyen használat közben a teljes töltöttséget kicsit több mint két óra alatt érte el. Ha már a WiFi-nél tartunk, muszáj megemlíteni, hogy egy 802.11 a/g/n szabványokat támogató modult kapott, amely egyébként nagyszerűen működött, még olyan helyen is talált hálózatot, ahol például egy iPhone, vagy egy gyengébb WiFi router csődöt mondott. Amit kicsit hiányoltunk, az a beépített 3G modem, enélkül félkarú óriásnak számít egy ilyen jól hordozható masina.

Nekünk kéne
Hazudnánk, ha azt mondanánk, hogy nem tetszett nekünk a Portégé M800. Sikerült egy szinte mindenki tetszését elnyerő külsőt kialakítani, amely ráadásul kényelmes és könnyed használhatósággal párosul. (Ezt a külsőt egyébként már láttuk a Satellite U400-asnál is, feketében.)
A 320 ezer forint körüli végfelhasználói ár mindenképpen gondolkozásra késztet. Ezért a pénzért már egy jóval nagyobb tudású, klasszisokkal jobb teljesítményű gépet is megvásárolhatunk, amelyet akár játékra, illetve komolyabb számítási kapacitást kívánó munkákra is befoghatunk. Ha pedig a mobilitás a fő szempont, akkor ott vannak az ezen ár töredékéért megkapható netbookok, amelyek internetezésre ugyanúgy megfelelnek, sőt némelyik még 3G modemmel is fel van szerelve. Azoknak, akiket mindezen szempontok hidegen hagynak, szívből ajánlhatjuk az M800-ast, hiszen egy szerethető kis gépről van szó, mely hosszú időn át hű társunk lehet.
A Toshiba Portégé M800 notebookot a Toshiba hazai képviselete bocsátotta szerkesztőségünk rendelkezésére.
Teszteredmények:
| Üzemidő átlagos terheléssel |
180 perc |
| Töltési idő |
158 perc |
| 3DMark 06 |
2147 pont |
Toshiba Portégé M800 specifikáció:
| Notebook típus: |
Toshiba |
| Kijelző mérete: |
13.3" |
| Kijelző típus: |
1280x800 WXGA 16:9 LED |
| Processzor típus: |
Intel Core 2 Duo P8400 |
| Processzor frekvencia: |
2260 MHz |
| Memória mérete: |
3072 MB |
| Memória típusa: |
DDR2-800 MHz |
| Grafikus kártya: |
Intel GMA 4500M HD |
| Lapkakészlet: |
Intel 965GM |
| Merevlemez mérete: |
320 GB 5400 RPM, SATA |
| Optikai meghajtó: |
8x DVD+-RW DL |
| Webkamera: |
1.3 Mp |
| Ujjlenyomatolvasó: |
van |
| 3G/HSDPA modem: |
nincs |
| Kártyaolvasó: |
5in1 |
| Bluetooth: |
van, 2.0 |
| Hangfal |
2.0 |
| Bemeneti eszköz: |
touchpad |
| USB: |
3 db |
| Firewire: |
van |
| LAN: |
10/1000 |
| Wireless LAN: |
802.11a/b/g/draft n |
| Kimenetek: |
VGA |
| eSATA: |
1 db |
| Express card: |
van |
| Billentyűzet kiosztás: |
magyar |
| Operációs rendszer: |
Windows Vista Home |
| Akkumulátor: |
6 cellás, Lithium-Ion |
| Méretek: |
314 x 229 x 27.5 |
| Tömeg: |
2.00 kg |
| Ár: |
320 000 Ft |
Bővebb információt és a cikket,
ITT olvashatja!