2008 slágere lehet a fényképezőgépbe épített GPS
Ha a jóslat valóra válik, ezentúl már nem csak azt tudjuk majd minden fényképről, hogy pontosan mikor készült, hanem azt is, hogy hol.
A technológia a robbanásszerűen terjedő képmegosztó oldalak használatával összekötve a személyiségi jogok védelmének új dimenzióját veti fel: még óvatosabbnak kell lennünk, ha nem akarjuk, hogy az egész világ tudja hol élünk, kik vagyunk. Ha valóban elterjed, az embereknek sokkal nagyobb figyelmet kell fordítaniuk arra, hogy melyik képet és hova rakják ki. Éppen emiatt nem lenne meglepő, ha a geotagging csak egy képkészítési opció lenne, amit bármikor ki lehet kapcsolni, vagy a Flickr és más megosztó oldalakon privátra lehetne állítani a képkészítés helyét. Persze másik oldalról a hatóságok biztosan örülnek a dolognak, de ez szempontunkból mellékes. Probléma lehet a GPS vevők fogyasztása: az eszközök helyzetüket műholdak alapján állapítják meg, és ez sok energiát igényel. Az pedig nem járható, hogy a fényképezőgépek állandóan, a felvételek előtt be, majd kikapcsolják az egységet, mivel időbe telik, amíg az pontosan képes jelezni a koordinátákat. Az új eszközöknél ez az idő legjobb esetben is kb. 30 másodperc, de ha magas épületek között vagyunk akár több perc is lehet. Fotózásnál ez használhatatlanul hosszú, hisz ez alatt az idő alatt lemaradhatunk a témáról. Chadha közlése szerint van megoldásuk a ki-be kapcsolás problémájára. Ennek alapötlete az, hogy a GPS vevő le tudja egyszerűsíteni, fel tudja gyorsítani a folyamatot azáltal, hogy kiszámolja a műholdak legvalószínűbb helyzetét, ezáltal Chadha szerint 10 másodperc környékére gyorsulhat a szinkronizáció. Ugyan a GPS-ben lévő szoftver végzi a számításokat, de a friss, pontos műholdhelyzet eltárolásához néhány naponként majd egy internetre kötött számítógép segítsége is szükséges.
|
Kapcsolodó cikkek, tesztek: Hírek |
|---|



