Az AMD nagy eredményeket vár a Barcelonától
Az AMD nagy reményeket fűz a hétfőn elrajtolt szerverprocesszorokhoz, amelyek fogadtatásától a cég jövője is nagymértékben függ. Az Intel eközben Kínában építi új üzemét. A legtöbb külső forrás evolúciós fejlődésként jellemzi a Barcelona magos Opteronokat, amelyek forradalmi változtatásokat nem hordoznak magukban, ám a technológiák finomítása, tökéletesítése révén sikerült növelni a processzorok teljesítményét - nem beszélve a natív négymagos felépítésről, amely már önmagában előrelépést jelent. Kiemelik, hogy a vállalat helyzete most jóval kedvezőbb, mint az első Opteronok felbukkanása idején - mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy az AMD sajtószobája rögtön egy csomag hírrel telt meg, amelyben a partnerek várható termékiről számolnak be . A Cnet a gyártó pénzügyi helyzetével is foglalkozik és megjegyzi , hogy sok minden függ a Barcelona fogadtatásától. Ennek nagy sikere visszaadhatja a cég korábbi lendületét, az esetlegesen lanyha érdeklődés viszont komoly bajba sodorhatja a vállalatot. Ezt persze minden lehetséges módon igyekeznek elkerülni, és már most jelzik, hogy az utolsó negyedévben növelik a processzorok órajelét. Az év végén megjelenő példányoknál az 1,9 GHz-es változatok lesznek az alacsony feszültségű darabok, a középkategória 2,0 fölé helyeződik át, míg a csúcskategóriás példányok 2,5 GHz körüli frekvencián futnak majd.
|
Kapcsolodó cikkek, tesztek: Hírek |
|---|







