Ki hitte volna, hogy épp a legújabb tinifilmben fognak a szereplők tündenyelven beszélni és Star Wars űrhajóban du..., szeretkezni?

 

Megint 17 (17 Again)
színes magyarul beszélő amerikai vígjáték, 102 perc, 2009

Rendező: Burr Steers
Forgatókönyvíró: Jason Filardi
Operatőr: Tim Suhrstedt
Zene: Rolfe Kent
Producer: Jennifer Gibgot, Adam Shankman

Szereplők:
Matthew Perry (Mike O'Donnell)
Zac Efron (17 éves Mike O'Donnell)
Leslie Mann (Scarlett O'Donnell)
Thomas Lennon (Ned Freedman)
Michelle Trachtenberg (Maggie O'Donnell)
Sterling Knight (Alex O'Donnell)

Időről-időre, mint egy gumicsontot kapjuk fel a post-Jóbarátok témát, amely során mindig sietünk felemlegetni, hogy az elmúlt évtizedek egyik legnézettebb és egyik legjobb sorozatának szereplői, akik 10 éven át voltak sokak nagy kedvencei, ennyire ne kelljenek senkinek a hollywoodi mozis színtéren. Ki érti ezt? Igen, Jennifer Aniston, mint kivétel erősíti a szabályt, de a többiek maximum két mozifilmes mellékszerepig jutottak el 4-5 év alatt: Courteney Cox és Matthew Perry már vissza is tért a tévésorozatokhoz (mindkettő túl van már minimum 2 próbálkozáson), Lisa Kudrow és Matt Leblanc sem nagyon talált mozis szerepre, ők viszont csak egy sorozatot vállaltak (és buktak be) 2004 óta, míg David Schwimmert maximum rendezőként köszönthettük az elmúlt pár évben.

A Megint 17-ben Matthew Perry az a szerencsés Friends-flótás, aki végre megmutathatja magát, ami rá is fér, hiszen itthon moziban a Jóbarátok befejezése óta semmiben sem láthattuk. (Bezzeg előtte kellett a stúdióknak, ld. Bérgyilkos a szomszédom 1-2.) Pedig nagyon jól tudjuk róla, hogy remek komikus és a komolyabb szerepekkel sincs gondja, ha Az elnök embereire vagy a Színfalak mögöttre gondolunk.

Sajnos, aki Perry kedvéért akarja megnézni a Megint 17-et, azt rögvest le is beszélném ebbéli szándékáról, hiszen az ő szerepe nem is túl vicces, s viszonylag nyúlfarknyi a film elején és végén - naná, mivel ő fog átalakulni Zac Efronná. És ezzel el is lőttük a Megint 17 sztoriját, hiszen annyival összefoglalható, hogy egy életével elégedetlen felnőtt valami titokzatos erő folytán ismét fiatal lesz.

Kezdjük egy vallomással a kritikát, illetve annak közepét: szeretjük az átváltozós, szerepcserés komédiákat. Általában jópofák, s mivel csak 2-3 évente kerül moziba a műfaj, így azt sem lehet mondani, hogy a csapból is efféle folyna. Már csak azért is vártuk kettőzött figyelemmel a premiert, mert az emberben, de a kritikusban főleg (hmm..., akkor a kritikus nem is ember? ezt még végiggondoljuk és jelentkezünk a válasszal) ott motoszkál a kisördög, s kíváncsian várja, hogy a klisés műfajba mi újat sikerül hozni?

No meg persze kíváncsiak voltunk arra is, hogy a tinifiúk és -lányok legújabb idolja, Zac Efron mire képes, ha nem kosarazni és táncolnia kell. Sajnos ezt még egy ideig nem tudhatjuk meg, mert a rendező parádés fantáziájáról tanúbizonyságot téve már az első percekben megkosaraztatja és megtáncoltatja a rakoncátlan tincsekkel bíró Efront, akivel kapcsolatban egyébként semmi okunk átcsapni divatutálkozóba. Nincs baj a játékával, nyilván kisujjból tud tinit alakítani.

Nem is miatta van a filmmel gond... Illetve gond nincs a filmmel, mert egy nézhető limonádé mindennemű plusz nélkül, de ha már kritikát írunk, akkor muszáj tájékoztatni az olvasót arról, hogy hiába a klasszikus alaphelyzet, az írók egyszerűen képtelenek voltak annyit kihozni belőle, hogy az a Megint 17 megszabott játékidejére elegendő legyen. Hogy ne 60 perces legyen a film még fülénél fogva berángattak egy ráadás szálat a milliomos geek barátról és az igazgatónőről - más kérdés, hogy az ő jeleneteik dobják fel leginkább a középszerben dagonyázó alkotást. (Felőlünk akár fordított is lehetett volna az arány a fő- és melléktörténések között.)

A fő történések sajnos túl kiszámíthatóak, mivel annyiban merülnek ki, hogy a tini Matthew Perry ráhajt a saját felnőtt feleségére, rá pedig saját lánya veti ki hálóját. Kár, hogy mindkét eseménynél tudjuk, hogy mi lesz a végeredmény, hiszen Hollywoodban nem valószínű, hogy megjátszanának egy látens vérfertőző légyottot egy tinikomédiában.

És hogy kit fog érdekelni a saját gyerekei életét megtapasztaló jócsávó története? Azt hiszem, mindent elmondanak azon adatok, miszerint Amerikában az első hétvégén a nézők kimagasló, 75%-a volt lány és ugyancsak gigantikusnak mondható a 18 éven aluliak 43%-os hányada. Gimis lányok előre! A többieknek pedig azt mondanám, hogy bár nem botrányos a film, azonban bántóan középszerű, semmilyen.

S hiába esik jól a nyári melegben egy kis limonádé, sokkal jobb szórakozás ismét megnézni a Segítség felnőttem!-et Tom Hanks-szel, de akár az elmúlt évekből a Hirtelen 30-at vagy a Nem férek a bőrödbe című opus-t. A Megint 17-et sajnos pár jobb pillanata sem rántja ki a vasárnap délutáni tévésávból, az erőltetett tanulságokért (az "üzenetért") meg különösen kár. Mág akkor is, ha tudjuk, hogy azok nélkül nem megy.