Felvilágosító játékkal a drogok ellen
A német rendőrség új módszerrel próbálja meg felhívni a tinédzserek figyelmét a drogfogyasztás veszélyeire. |
A német Szövetségi Egészségügyi Felvilágosító Központ tanulmánya szerint tavaly a 12 és 15 év közötti német fiatalok 63 százaléka szerzett tapasztalatot az alkohollal. A helyzet nem jobb a könnyű drogok esetében sem. A német rendőrség a statisztikák alapján döntött egy új PC-s játék, a LUKA és az elrejtett kincs kifejlesztéséről és piacra dobásáról. A program célja, hogy megismertesse a fiatalokat a kábítószerekkel, azok veszélyeivel, valamint az erőszakot felszínre hozó és más negatív, például a közlekedési reflexeket és ítélőképességet károsan befolyásoló hatásaival. A játék fejlesztésében számos szakértő, médiapedagógus, kutató, orvos,
pszichológus vett részt. A szoftvernek két változata elérhető. Az egyik
kifejezetten a gyerekek, míg a másik tanárok és oktatók számára
készült. A német rendőrségnek nem ez az első hasonló kezdeményezése,
ugyanis 2005-ben megjelentette a LUKA és a titokzatos ezüstló című, az
erőszak ellen kampányoló játékot. A mostani PC-s program ingyenes
kapható a rendőrőrsökön és -kapitányságokon, vagy 2 euróért
megrendelhető a szövetségi rendőrség hivatalos online boltjában. |
A hír megjelenését az SG.hu {Informatika & Tudomány} támogatta. |
|---|








