Saw II - I Wanna Play a Game
|
Ahhoz képest, hogy a Fűrész sorozat mekkora sikert aratott már rögtön megjelenésekor a mozikban, elég későn érkezett meg az első játék adaptáció. |
|
Pedig a franchise a mai napig szép sikerekkel megy a mozikban és idén már a hetedik Jigsaw játékra készül a világ. És tegyük hozzá rögtön, hogy lesz egy nyolcadik is. Ám az első videojáték alig fél éve jelent meg és az is elég nehezen jött össze. A fejlesztő Brash Entertainment anyagi helyzete miatt majdnem semmi nem lett a programból, ám szerencsére a Konami felkarolta a projektet és egy komolyabb tőkeinjekcióval megsegítette a Saw: The Video Game megjelenését.
A végeredmény lehetett volna jobb is, de szerencsére a hangulat elvitte
a hátán a projektet. Ám a - jobb szó nincs rá - botrányosan
kidolgozatlan harcrendszer miatt sokunk ajkát hagyta el párszor ékes
káromkodás, ám szerencsére a frissen bejelentett második részben ezen
is javítanak a fejlesztők. A Konami tegnap be is mutatott egy 20 perc
játékidőt kínáló Saw II jelenetet, mely nagyon impozánsnak tűnt.
Feladatunk rém egyszerű. A szikével fel kell vágnunk a jobb szemünk
alatti friss varratot, majd kihalászni a meneküléshez szükséges
kulcsot. Ez a gombok és az analóg karok megfelelő mozgatásával
kivitelezhető. Később természetesen igazi agymunkát igénylő feladatokat
is kapunk, de ezek az elődnél könnyebben megoldhatók lesznek. Hogy ez
jó vagy rossz, azt mindenki maga döntse el. |
|
A hír megjelenését az SG.hu {Informatika & Tudomány} támogatta. |









































