A régi, elavult fotós eszközök növekvő népszerűsége önmagában is azt bizonyítja, hogy nem mindig a lehető legjobb képminőség a fontos, és sok más szempont is létezik.

Torzításoktól mentes, tiszta kép, pontos élesség, hibátlan expozíció: mondhatni, az egész fényképezőgép ipar és a vásárlóközönség nagy része momentán ezen fogalmak körül forog. A műszaki szakirodalom nagy részének, és természetesen a gyártók marketing gépezetének köszönhetően már szinte mindenki "szakértő", és - különböző szinteken - fáradhatatlan és folyamatos műszaki összehasonlító analízist folytat. Az ilyenfajta hozzáértés kompromisszum nélkül azt diktálja, hogy meg kell tanulni az összegyűjtött pénzösszegből a lehető legjobb minőségű fényképezőgépet kipréselni, mivel a "hibák" rosszak, és meg kell szabadulni tőlük.

Természetesen a pénz sosem elég, mert mindig van egy "nagyobb hal", tehát jobb, vagy plusz optika, gépváz, vaku, állvány - a sor végtelen. Elégedettek tehát soha nem lehetünk. Ugyanakkor szinte nincs olyan fotós, akinek ne porosodna régóta a szekrény alján valahol egy olyan eszköze, melyet rég nem használ, pénzbeli értéke talán nincs is, de ha keze ügyébe akad, kellemes emlékeket idéz fel. Egy olyan eszköz, melynek egyértelmű és jellegzetes lenyomata ott van a régi fotókon. Az ilyen fotók nézegetésekor felsóhajtunk és ilyeneket mondunk annak, aki éppen mellettünk áll: "emlékszel? de jó volt! azok a régi idők... hát igen".

A bőséges műszaki leírásokból, tesztekből és reklámokból meg lehet állapítani, mit nyerünk akkor, ha a mai aktuális irányvonal szerint fejlesztjük felszerelésünket. Az azonban ezekből nem derül ki, mit veszítünk. Mert bizony sokminden hiányzik. Emiatt léteznek pótszerként olyan Photoshop-pluginok, melyek próbálják utánozni a különféle régi technikák "hibáinak" effektusait. Ezen a ponton már joggal rakhatjuk a fejlődés okozta pozitívumokat és negatívumokat a mérleg serpenyőibe, ugyanis bizonyos jelenségek azt mutatják, hogy már egy ideje egyáltalán nem tudjuk, hogy merre is fog billenni. A technika fejődése ugyanis kicsiszolja a hibákat, amitől az ember viszont úgy érzi, az eredmény üresedik. Emberek vagyunk ugyanis, és a percepciós rendszerünk lényegesen sokrétűbb és bonyolultabb, mint egy műszeré, vagy egy technikai mérőeszközé, és főleg más szempontok szerint értékel.

A japán Superheadz cég terméke jó példa erre és csak első ránézésre meghökkentő, a fentiek figyelembevételével viszont már nem. Szöges ellentéte ugyanis annak a nem kis igyekezetnek, amit az összes fényképezőgép gyár fejlesztése képvisel. Továbbá azon a gondolaton alapszik, miszerint a nagyjából száz éves fotográfia fejlődésének különböző állomásai jellegetes nyomokat és emlékeket hagytak bennünk. Az idő haladt, közben sokszor átalakult a fototechnika, ezzel beazonosításra alkalmas jeleket hagyva a fotókon. Éppen a technika kvázi tökéletlensége miatt egyediek, jellegzetesek ezek a régi művek, és árasztanak magukból hangulatot. Minden esetben, amikor a technika fejlődött, a hiba (?) kiküszöbölése bizonyos hangulati elemek eltűnését okozta.

Innentől fogva a fotóson múlik az, hogy az általa készített mű milyen jelentőséggel és egyediséggel bír. Ha a fotós nagy egyéniség, az mindenképpen meg fog látszani a fotóin: más szóval érdemes emlékezni arra, hogy a technikai fejlődés végső soron soha semmilyen hatással nem volt és nem is lesz a fotográfiák művészi, vagy akárcsak esztétikai értékére. A tükörreflexes gépekre kapható bajonett konverterek és a használt, régi optikák népszerűsége éppen azt bizonyítja, hogy sokan valami teljesen mást keresnek, valami olyat, amit a csúcstechnológia nem tud megadni. Az egyéniség megnyilvánulásához és kifejezéséhez ugyanis megfelelő eszközökre van szükség.

Probléma akkor adódhat, ha valaki ösztönös fotós, és ráadásul nincsenek mélyreható műszaki ismeretei. Az ilyen személy ugyanis könnyen az új, reklámozott termék birtokába juthat, miközben valamilyen régebbi eszköz esetleg jobban szolgálná kreativitásának egyediségét. A sokféleséget ugyanis éppen a "hibák" megfelelő kombinációja okozza. Amint megszűnnek a hibák, minden egyformán tökéletes lesz. Ezt a fajta technikai tökéletességet az ember ürességnek érzi.

De térjünk egy kicsit vissza a fenti konkrét példához, Hideki Ohmori-hoz, a Superheadz tulajdonosához. Hideki még 1995-ben kezdte tévékenységét, amikor internetes weboldalán "normális" termékek mellett egy nagyon olcsó, mondhatni vacak műanyag 35 mm-es filmes fényképezőgépet (és a vele járó hibákat) is forgalmazott. A szokásos pontos leírás helyett ezúttal egy rejtélyes reklámszlogent alkalmazott, ami valahogy így hangzott: "kis doboz, mely meglepetést rejteget". Nagyon hamar ez lett a legsikeresebb terméke.

Később tevékenységét továbbfejlesztette, és a volt szocialista országok rendszerváltása után nagy mennyiségben kezdte el Japánba importálni és forgalmazni az olcsó, keleti gyártmányú gépeket, olyanokat mint például a régi szovjet Lomo (ez a típus önmagában sokakat inspirál), de más típusok is nagy népszerűségnek örvendenek. Azokat a gépeket, melyeket itthon a legtöbben már lenéztek, mivel Nyugatról jöttek a szuper, korszerű felszerelések. Ezek után már nem is volt meglepő, hogy Japánban mind egy szálig elvitték a behozott szocialista fényképezőgépeket, mivel sok japán fotós a szigetországban minden sarkon kapható csúcstechnológia ellenére nagyra értékelte azt, hogy a pontatlan optikák, és különféle technikai anomáliák meglátszottak a fotókon, ezzel nagyon is érzékelhető egyediséget sugározva.

Hogy milyen egyediséget? Minden szocialista gyártmányú terméknek megvannak az egyértelmű, azonnal beazonosítható vonásai. A mai felnőtt generációnak ellentmondásos, de valahogy mégis kedves emlékeket idéznek fel, mivel az emberben van egy "túlélési képesség", ami megszépíti az emlékeket. Anno ugyanis enyhén szólva nem voltunk éppenséggel elégedettek a boltokban kapható termékek legnagyobb részével. Azonban a japánok ezzel másképpen vannak, mert bennük nem idéznek fel emlékeket a szovjet fényképezőgépek, ehelyett viszont valami olyasmi birtokába jutnak, amit a számukra megszokott minőség nem tud nekik megadni. Az ilyen eszközök vásárlói ugyanis legnagyobb részben nem a vitrinbe teszik ezeket az eszközöket, hanem fotóznak velük. A vásárlók döntő többsége nem gyűjtő, hanem aktív fotós volt.

Ezt bizonyítja, hogy amikor egy idő után kifogytak a szocialista fényképezőgépek, utánpótlás híján Hideki ekkor újabb logikus, de meredek lépést tett: megalkotta a fent említett "remekművet", vagyis a BBF fényképzőgépet. Mivel ez a 125 dolláros termék szintén a vásárlók kedvencévé vált és jelenleg is az, teljesen egyértelmű, hogy használati cikkről van szó. Egy műanyag, filmes gépről, mely igaz hogy mai, gyártás alatt lévő termék és abszolút nem a szocialista világ ivadéka, bizonyos szempontból mégis sok hasonlóság van közte és a keleti retró gépek között.

Tökéletlensége minden területen érezhető, kézzel fogható, a kinézetén ugyanúgy ahogy a technikai színvonalon, és persze az optikában - és természetesen a lényegben, a képminőségben is. Pontosabban a kép egyediségében. Arról nem is beszélve, hogy filmes, és nem digitális gép. Rendkívül tökéletlen tehát a Supertoyz Blackbird Fly, ahogy mi is azok vagyunk, sőt maga az élet is. Emiatt mint képalkotási eszközt sokan értékelik, és szeretik használni, sok fotóshoz közel áll.

A fotózás esetében (is) a műszaki értelemben vett hibák, tökéletlenségek alkalmazása az önkifejezésben minimum olyan fontos, mint a hibátlanra, tökéletesre való törekvés. (A technikai hibákat ebben a felfogásban már nem lehet "rossznak" nevezni, hanem inkább eszköznek). A jó a rossz nélkül nem érvényesül, kifakul és semmilyen jelentősége nem marad. Az alkotásban mindkettőre egyformán szükség van tehát, és mivel a mai fotótechnika már nagyon kicsiszolódott, ez az időszak ráirányítja a figyelmet a régi eszközökre is.

Rendkívül izgalmas dolog egy szaküzletben gépvázunkon régi optikákat próbálgatni, de sok fiatal tehetség dolgozik filmre, és mindenféle régi eszközt használ. Természetesen nem csak Japánban van reneszánsza a régi technikáknak hanem világszerte, és sokan nagy izgalommal kísérleteznek olyanok is, akik visszamennek egészen a lyukkameráig.

A technika tehát fejlődik, de ma már igencsak öncélúan, halad a saját útján, és nem feltétlenül bennünket szolgál mindig mindenben. Tagadhatatlan, hogy sok olyan műfaj van (pl. sajtó, természet, sportfotó, hogy csak néhányat említsünk), ahol a technika vívmányai, mint hasznos eszközök nagyon jótékony hatással vannak a végeredményre, tehát a fotóra, valamint megkönnyítik a fotós munkáját. Ugyanakkor sok olyan terület is van, ahol részben vagy egyáltalán nincs erre szükség, hanem valami más kell.

Érdemes megfontolni és régi fotók nézegetésekor számba venni, mi az ami kellemes vagy szívet melengető érzést okoz nekünk ezekben a művekben. Könnyen lehet ugyanis, hogy amit annyira keresünk, nem a legújabb típusban, hanem valami régi, vagy olcsó szerkezetben rejlik. Emberek vagyunk, és nem a technikai tökély megalkotására, hanem önmagunk kifejezésére vágyunk. Ennek eléréséhez pedig sokszor - az agresszív reklámok által sugaltakkal ellentétben - egy tökéletlen vagy régi szerkezet sokkal inkább alkalmas lehet.