Az igényes, manuális funkciókkal felvértezett fényképezőgépekből nincs túl nagy választék. Nemrég teszteltük a Panasonic DMC-TZ7-et és ígértük, hogy a konkurrens Canont is meg fogjuk vizsgálni.
Kívülről
Tesztgépünknek kívülről nagyon hasonlóan néz ki, mint a
konkurrens Panasonic gép, viszont más stílusjegyekkel van ellátva,
ezért ez esetben is könnyű beazonosítani a márkát. Fekete, kék és piros
színekben kapható. Külső méretét (103 × 61 × 38 mm)
és súlyát tekintve (220 g) a riválisokhoz képest középmezőnyben
van. Az elöl lévő nagy méretű optika és a fekete szín komolyságot
kölcsönöz: semmilyen divatos dolog nincs rajta, szinte csak egyenes
vonalakból áll. Öszességében véve semmi különös, viszont kiválóan
illeszkedik egy fotóstáskába gépvázak és komoly optikák mellé.
Egyszóval jól néz ki a PowerShot SX200 IS.
Az első és hátsó borítás fém, hátulról nézve a jobb oldali króm
borítású rész sajnos nem. Ennek kivételével minden tökéletesen
illeszkedik és nagyon igényes: a jobb oldali, HDMI és USB csatlakozó
ajtaja becsukott állapotban lötyög. Ez sajnos alapvetően rossz hatással
van az érzetre, mivel lényegében ez rész a markolathoz tartozik, tehát
egyfolytában érzékeljük a lötyögést. Érthetetlen megoldás egy ilyen
kategóriájú gépnél. A gép alján lévő akkumulátor és memóriakártya ajtó
viszont masszív, jól illeszkedik, ráadásul kinyitáskor egy rugó
segítségével pattan fel. Az állványcsavar fém, viszont nagyon messze
esik az optika vonalától. Igaz, az akkumulátor-memóriakártya ajtót
szabadon kinyithatjuk, amennyiben állványon van a gép.
A gép fogása jó, az előlap viszont csúszik. Ebben a kategóriában valami
miatt a gyártók úgy spórolnak a gumiborításokkal, mintha ezek beépítési
költségén múlna a cég következő évi mérlege. Egy ügyes formájú gumiból
készült ujjtámasz sokat javítana a helyzeten, mivel fogáskor a középső
ujj csúszkál, ami bizonytalanságérzetet okoz.
A gép hátlapja első ránézésre teljesen szokványos, másodikra már
feltűnik, hogy az iránygombok köré a Canon DSLR gépvázakhoz hasonló
vezérlőtárcsát helyeztek el a tervezők. Ez a kezelőszerv önmagában
kiemeli a PowerShot SX200 IS-et az átlagból, és nyilván profi hatást
szeretne sugallni. Ennek mozgása kellemesen finom, és nem zavarja az
iránygombok használatát sem, valamint kézi élességállításkor is jó
szolgálatot tesz. Itt egyetlen probléma van, hogy a bal iránygomb
megnyomásakor ujjunkat nagyon zavarja a képernyő vastag kerete.
Olyannyira, hogy normál férfikéz esetében gyakran egyszerre több gombot
is megnyom az ember, akaratlanul.
A gép tetején található az exponálógomb köré font zoomgyűrű, mellyel
két fokozatban lehet a zoomolás sebességét állítani. Ennek mozgása
kicsit nehéz, legalábbis a gyűrűn lévő bütyökhöz képest, mivel zoomolás
közben így a bütyök hajlamos kiugrani az ujjunk alól. Ugyanitt felül
találjuk meg a módtárcsát is, mely kizárólag két kézzel való fogás
esetében kezelhető. Így sem túl szerencsés a kialakítása mivel
süllyesztett, és csak alulról, hüvelykujjunkkal lehet jobbra-balra
tekerészni, ehhez képest azonban kissé nehézkes a mozgása.
A ki-be kapcsoló inkább a gép tetejének bal oldalára esik. Jól
kitapintható, tehát sötétben ezzel nem lehet probléma. Egyértelműen a
bal mutatóujjhoz áll közel, azonban bekapcsoláskor a felnyíló vaku
beleütközik az ujjunkba. Ez persze nem tragédia, de mégiscsak furcsa
azt érezni minden egyes bekapcsolásnál, hogy a tervezésnél valami nem
úgy sikerült ahogy kellett volna. Kikapcsolásnál még rosszabb a
helyzet, ugyanis a nyitott vaku miatt bal mutatóujjunkkal szinte nem is
lehet elérni a gombot, jobb ujjal pedig nagyon kényelmetlen a művelet.
A Canon PowerShot SX200 IS tehát egy kategóriájának megfelelő minőségű
és esztétikumú gép, amin van néhány egyáltalán nem odaillő ergonómiai
hiba. Sajnos ezek a hibák olyanok, amik a mindennapi használat mellett
bizony idegesítővé válhatnak, és nem méltóak a gép márkájához,
kategóriájához és vételárához.
Kijelző, kereső
A 3 colos kijelző 230 ezer pixeles
felbontása elmarad a csúcstechnológiához képest, és ez meg is látszik a
képen. Féreértés ne essék, nem rossz a képminőség, és végül is az
élességet is lehet rajta érzékelni, az automata fényerő szabályozás
pedig szépen igazodik a külső körülményekhez. Csupán kicsit
kellemetlen, hogy a Panasonic TZ sorozat gépeinek geneációkra
visszamenőleg 460 ezer pixeles felbontású képernyője van, és a
különbség észrevehető - el vagyunk kényeztetve. Átnézeti kereső nincs a
gépen.
Menürendszer, üzemmódok
A menürendszer az elődökéhez
képest látványra megújult, mégis szokványos, melyben azonnal el lehet
igazodni. Kezelésében a vezérlőtárcsa léte jelent annyi különbséget,
hogy szinte minden helyzetben a beállítandó értékeket a jobb-bal gombok
helyett ennek tekergetésével is el lehet végezni. Lényeges változás
tehát emiatt nem történt, azonban valóban kényelmesebb így a gép
kezelése.
Bekapcsolás után alig több mint egy másodperc kell a gépnek ahhoz hogy
feléledjen. Ez az optika és a vaku mechanikai mozgását figyelembevéve
egész jó érték. A funkciók kiválasztásának központi eszköze a
módtárcsa. A gép funciók tekintetében majdnem mindent tud: a manuális
beállítási lehetőségeken túl rendelkezik az összes, divatos automata
funkciókval. Pontosabban automata témaválasztás nincs, csak a szokásos
automata módot találjuk meg a módtárcsán. Ettől függetlenül is kiváló
képeket lehet készíteni így a géppel.
Az egyszerűséget tovább fokozza a "Kényelmes" mód, mely esetében a
képernyőn megjelenő kísérőszöveg biztosít bennünket arról, hogy
"aggodalom nélkül" fotózhatunk. Az ember ezt látva felsóhajt: végre
eljött ez az idő is. Ilyenkor csak a vakut kapcsolhatjuk ki vagy be.
Témamódokban teljes a választék, amikbe beleszólásunk is van, személyre
szabott beállításainkat pedig tárolja a gép. Furcsa, hogy "P" módban
hiába tekergetjük a vezérlőtárcsát, nem változik a záridő/rekesz
kombináció értéke.
A gép autofókusz tudása - érthetetlen módon - meg lett kurtítva, ezért
felesleges keresni benne a többmezős módot, illetve a Canon AiAf
módját. Pontosabban ez össze lett "építve" az oly divatos
arcfelismeréssel, úgyhogy a dolog hiányként szerepel. Maximum 9 arcot
képes felismerni a rendszer, és követő módban lehetőség van arra, hogy
kiválasszunk a sok közül egy arcot. Amennyiben a modell mozog, a
rendszer őt fogja követni. Legalábbis elvileg, mert a gyakorlatban
szinte használhatatlan az egész, sebessége nem életszerű.
Ebben a vonatkozásban a Canon sem jobb mint a konkurrencia, és nem
látjuk az egésznek az értelmét, mivel az egész folyamat nagyon lassú,
ás amint megmozdulnak a modellek, a keretek hol eltűnnek, hol
felbukkannak, saját életet élnek, tehát normális tempóban mozgó
embereket képtelen követni. A kedélyeket tovább borzolja a
pislogásérzékelés funkció, mely jelzi, amennyiben valakinek éppen
csukva lenne a szeme, de semmi egyebet nem csinál - mintha ezt nem
látnánk szabad szemmel enélkül is.
Csak középre súlyozott autofókusz van tehát, az egyetlen állítási
lehetőséget a két féle fókusz-keret méret adja. Maga a rendszer
egyébként pontos, sebessége érzetre átlagosnak mondható. Zoomoláskor,
tele állásban lassul, a kevés fénnyel viszont nagyon jól megbírkózik és
a fókuszlámpa is jónak bizonyult. Az élességet természtetesen kézzel is
lehet állítani, ami elvárható egy ilyen gépnél. A vezérlőtárcsa
tekergetésénél ilyenkor a kép közepe kinagyítva jelenik meg, a pontos
beállítás érdekében.
A gép érzékenységét ISO 80 és 1600 között választhatjuk ki, ennél
magasabb értéket nem tud a gép. Az automata fehéregyensúly rendszer a
márkától megszokott módon, nagyon jól működik és megbízható. Az
automata és 6 beépített program mellett manuálisan is beállíthatjuk. Az
exponálási időt 15 és 1/3200 mp között lehet alkalmazni. A fénymérés a
szokásos három módban használható: szpot, középre súlyozott és
kiértékelő mód.
Optikai képstabilizátor természetesen van a gépben, méghozzá nem is
akármilyen: a kézremegést a rendszer a Canontól megszokott módon, az
egyik lencsetag elmozdításával kompenzálja, fotó és video módban
egyaránt. Háromféle módban is használható:
- Exponálás mód: az akkumulátor élettartam növelése érdekében. A stabilizálás hatásfoka technikai okok miatt ebben az üzemmódban a legjobb.
- Folyamatos mód: komponálásnál kényelmes, mivel folyamatosan a stabilizált képet láthatjuk a képernyőn.
- Követés mód: akár a komolyabb optikákon, a rendszer
csak a vertikális mozgást stabilizálja annak érdekében, hogy
horizontális mozgást végző témát, például sporteseményen fotózhassunk.
Természetesen ki is lehet kapcsolni a stabilizálást.
Érdemes még megemlíteni, hogy elég fejlett lejátszási és utómunkálati
lehetőségek vannak a gépben. Szinte minden fontosabb műveletet el lehet
végezni számítógép nelkül, valamint nagyon esztétikus bemutatót
tarthatunk a géppel televízión. Van még a gépben egy sereg automatika,
melyekkel most nem foglalkozunk.
Optika, érzékelő
A 12-szeres, 28 - 336 mm-es Canon zoom optika nagyon erőteljes,
ezzel az adattal önmagában nem lehet senkinek sem kifogásolnivalója.
Különösen dícséretes a 28 mm-es nagylátószög. A fényerő f3,4-5,3. A
1/2,3"-os CCD érzékelőnek hatalmas, 12,1 effektív megapixeles
felbontása van. Legnagyobb felbontásban és legjobb minőségben
4000 × 3000 pixeles fotókat gyárt, JPEG formátumban, a RAW
vagy TIFF állományokat nem ismeri.
Képminőség
Valószínűleg elsősorban a képminőséggel kapcsolatos elvárások miatt
választ ilyen gépet a vevők nagy része. Amiatt, mert élegedetlenek a
kisméretű kompaktok által nyújtott teljesítménnyel. A képminőség
valóban jó, de a gép továbbra is megküzd a kis szenzor/nagy felbontás
problematikával. Erre semelyik gyártó nem kínál egyenlőre megoldást, a
Canon sem.
Összességében véve technikai értelemben minden torzítás és hiba átlag
alatti szinten látható. Az optika hatalmas zoom teljesítményéhez képest
alacsony a hordósodás és a vignettálás. A kép majdnem mindenhol és
minden gyújtótávolságnál tűéles, az expozíció mindig jó. Ha normál
méretben nézegetjük a képeket, lenyűgöző a látvány, szépek és
természetesek a színek. Ha viszont kinagyítjuk kiderül, hogy bizony
komoly utómunkálatokat végez a Digic4 képfeldolgozó áramkör. Nagyított
állapotban olyan, mintha egy másik géppel, nem Canonnal készültek volna
a fotók.
A képzaj ugyan viszonylag alacsony, de jól látszik a képzajcsökkentés
okozta mosottság és lágyság. A hordósodás és torzítások vonatkozásában
is biztosan benne van az elektronika szerepe, bár ez végül is nem baj.
Az már viszont igen, hogy ha nagyítunk, annak ellenére hogy jobb a
helyzet mint az átlag kiskompaktok esetében, mégis a zajcsökkentés
miatt elénk tárulnak a problémák és eltűnik a látvány természetessége.
ISO 80, 100, 200, 400, 800, 1600
Amíg tehát kisméretben nézzük a képeket, tűéles, szép színvilágú, sokat
sejtető látványban lesz részünk. Ha viszont nagyítani akarunk, óriásit
változik a helyzet. Sajnos ez esetben ez egy alapprobléma, amivel a
komolyabb felhasználók mindenképpen szembesülni fognak. Természetesen
az olcsó kompaktokhoz képest így is minden létező szempontból
lényegesen jobb a kép minősége
Vaku
A belső vaku, amennyiben be van kapcsolva a gép,
folyamatosan nyitott állapotban van. Ennek annyi a vitathatatlan
előnye, hogy hirtelen helyzetben azonnal készen áll a működésre.
Teljesítménye viszont finoman szólva átlagos: nagylátószögben 3m-ig van
gyárilag specifikálva. Ha nagyobb fényerőre van szükségünk, a HF-DC1 típusú külső vaku lehet a megoldás. Vakuzáskor érdemes kalkulálni
azzal, hogy a vaku feltöltése elég sokáig, körülbelül 4 másodpercig
tart, emiatt lényegesen nagyobb időintervallumokkal tudunk fotókat
készíteni.
Sorozatfelvétel, videorögzítés
Nem valami gyors a gép
sorozatfelvétel módban: 1 képkocka/másodperc. Ez az adat újabb negatív
meglepetés, még akkor is, ha az ilyen jellegű gépek ezen funkcióját nem
túl gyakran szoktuk használni. Igaz, hogy ilyen sebességgel a kártya
beteltéig nyomhatjuk a gombot.
A gép legnagyobb felbontában 1280 × 720 pixeles HD videók
készítésére alkalmas, 30 képkocka/másodperc sebességgel. A mostani,
H.264 codec-nek köszönhetően az elődhöz képest több anyagot
rögzíthetünk. Dicséretes, hogy legfeljebb 30 perces klipeket
készíthetünk, és nem mondjuk 5 perceseket, viszont felvétel közben nem
lehet zoomolni. A monó hang minősége ráadásul enyhén szólva nem a
legjobb, a gép tehát nem pótolja a videokamerát.
Áramellátás, memória
A csomagban szokásos módon Li-ion
akkumulátort találunk, valamint egy asztali töltőt, aminek köszönhetően
tartalék akkumulátorunkat (amennyiben van) mindig a töltőn tarthatjuk.
A gép a gyári adat szerint egyetlen feltöltéssel 280 fotót képes
készíteni, ami elég közepes adat. Az üres akkumulátort a töltő két óra
alatt feltölti. A gép SD, SDHC, MMC, MMCplus, HC MMCplus kártyákat
fogad. Belső memóriája nincs.
Összegzés
A mostani tesztgépet vegyes érzelmekkel
csomagoltam vissza, és próbáltam objektív maradni. A vételár fényében
ugyanis sokat vár az ember tőle, amit viszont nem teljesít
maradéktalanul. Mondhatni úgy is, hogy szuper jó gép a Canon, de ennyi
pénzért sokat is vár tőle az ember, miközben a konkurrencia magasra
tette a mércét. Az ergonómiával kapcsolatos hibák nem nagyok, de az a
baj velük, hogy az ember folyamatosan érzi ezeket amíg a kezében van a
gép. Olyan, mintha a tervezők elkapkodták volna a munkát, és nem
próbálgatták volna a gépet eleget a sorozatgyártás előtt. Az ráadásul,
hogy nincs a gépben többmezős autofókusz, teljesen érthetetlen.
A legnagyobb probléma azonban a képminőséggel van - igaz csak akkor, ha
nagyítunk. Ez főleg azért tűnik fel, mert nemrégiben teszteltük a
Panasonic Lumix DMC-TZ7-et. Ez a gép ugyanis valamelyest több képzajt
termelt, azonban nagyításkor a látvány mégis valahogy természetesebb
volt. Ezenkívül a gyenge és lassan töltődő vaku is rontja a gépról
alkotott képet.
A Canon PowerShot SX200 IS tehát (a Panasonic Lumix DMC-TZ7-tel együtt)
kisebb felbontásért kiált, viszont a kényszerű szoftveres beavatkozás
fajtáinak kombinációja terén, valamint azok mértékének vonatkozásában
ezúttal úgy tűnik a Panasonic koncepciója jobban sikerült. Ha viszont
valaki egyikkel sem elégedett, továbbra is a nagyszenzoros kompakt a
megoldás, amilyen a Sigma DP2 - gyorsan hozzáteszem, hogy ebben az esetben le kell mondani a zoomról. Kompromisszum tehát minden választáskor van bőven.
A fényképezőgépet a FotoMarket bocsátotta rendelkezésünkre.
