"Az LTE téma gyakorlatilag megérkezett. Az idén jönnek az első termékbejelentések" - jelentette ki Thorsten Robrecht, a Nokia Siemens Networks (NSN) LTE
termékmenedzsmentjének vezetője. A technikai akadályok gyakorlatilag
elhárultak az LTE térhódítása elől, most már minden a készülékgyártókon
és a mobil szolgáltatókon múlik. "A felhasználók már régóta érdeklődnek
a 4G iránt. Az LTE most már kereken egy éve része a potenciális
vevőkkel és ügyfelekkel folytatott szerződéseknek és beszélgetéseken" -
mondta Robrecht.
Az NSN munkatársa szerint napjainkra a modemek és az adatterminálok
gyártói is eljutottak oda, hogy készek ilyen megoldásokat és konkrétan
az LTE-t is támogató eszközöket piacra dobni. Fennakadásokat már
legfeljebb a politikai döntések okozhatnak.
Az még a szakemberek többségét is meglepte, hogy az LTE ennyire gyorsan
népszerűvé vált világszerte és különösen Európában. A legtöbb elemző
ugyanis arra számított, hogy a technológia az elődjeinél megszokott
utat járja majd be, vagyis először Japánt, azután Európát hódítja meg
és csak később az egész világot. "Ehelyett globálisan robbant és már
megvannak az első ügyfeleink, akik meg akarják tenni az első lépést" -
jegyezte meg Robrecht. Ezt támasztja alá, hogy az NSN-nek már sikerült
megállapodnia a Vodafone, az NTT DoCoMo és a TeliaSonera vezetőivel.
Az első LTE-modemek várhatóan az idei év második felében jelenhetnek
meg a boltok polcain, míg az első 4G-s okostelefonok 2011-ben lesznek
elérhetők.