Nem mintha a
GreenHeart verzió nem lenne elég érdekes vagy jó, hanem azért, mert
ennek a telefonnak az egyetlen és legfontosabb ismérve a gyártó
demonstratív környezettudatos törekvése. Ezen kívül ugyanis teljes
egészében megegyezik a "GreenHeart-mentes" verzióval.
Környezetvédelem
Már kicsomagolás előtt érezteti a telefon velünk, hogy tettünk valamit
a környezetért amikor ezt választottuk: a doboz feltűnően kisebb a
szokásosnál. Nincs benne ugyanis használati utasítás, sem nyomtatott,
sem CD formájában (helyette magában a telefon memóriájában található),
valamint nincs tele bonyolult karton szeparátorokkal, ami miatt
lényegesen kevesebb (újrahasznosított) papír kerül felhasználásra.
Igaz, emiatt kicsomagoláskor sajnos kevésbé kerülünk olyan hangulatba
mint a kisgyerek a karácsonyi ajándékok mohó felfedezésekor, ehelyett
viszont gondolhatunk a fákra, szép zöld rétekre és a tiszta levegőre,
átlátszó, csörgezedő patakokra és hasonló dolgokra.


A kis doboznak köszönhetően ugyanis adott helyen, például egy kamionban
több készülék fér el, ami csökkenti a szállítási költségeket, az
üzemanyagfogyasztást/károsanyag-kibocsátást, és végső soron a környezet
károsításának mértéket mindenestül. A készülék ezenkívül 50%-ban
újrahasznosított műanyagból készült, valamint vízalapú festékkel van
bevonva. A dobozban egy lebomló anyagból készült tasakban helyezték el,
melyen nagy, zöld színű embléma demonstrája a környezetvédelem
koncepcióját, melynek hirtelen aktív részesei lettünk.
Szintén a környezetvédelmet szolgálja a telefon energiatakarékos
kijelzője, valamint az, hogy a töltő kihúzásakor figyelmezetet
bennünket arra, hogy a töltőt húzzuk ki a fali csatlakozóból. Hasonló
céllal került a telefonba a WalkMate alkalmazás, amely amennyiben
gyalog közlekedünk, méri a megtett utat és azt, mennyi CO2-t
bocsátottunk volna ki, amennyiben gépkocsival mentünk volna
ugyanennyit. Kicsomagolástól a használatig tehát teljessé válik az
élmény, valamint tisztább kell hogy legyen a lelkiismeretünk amiatt,
hogy ezt a típust választottuk. Annál is inkább, mivel a koncepció
gerincét legfőképpen az alkotja, hogy a telefon minőségben ettől
semmilyen csorbát nem szenvedett - sőt.
Ismerve a közfelfogást, valószínűleg ezt az egészet sokan
megmosolyogják majd, azonban ebben nincs igazuk. Ezt ugyanis úgyis fel
lehet fogni, mint egy csepp a tengerben, viszont kétségtelen, hogy
ennek a környezetkímélő, ugyanakkor minőségi, kellemes telefonnak van
némi pszihés hatása. Amennyiben a műszaki cikkek között széles körben
elterjedne ez a koncepció, annak ilyen irányú tudatformáló hatása is
lehetne. Arról nem is beszélve, hogy ha csak ilyen telefonokat lehetne
kapni, a hatalmas eladási statisztikákat ismerve valóban mérhető lenne
a károsanyag-kibocsátás csökkenése ebben az ágazatban. Innentől fogva
pedig jöhetnének a "zöld" DVD lejátszók, kenyérpirítók, elektromos
hajcsavarók stb. - ennek a képzeletbeli folyamatnak csak a fantázia
szabhatna határt. Kár, hogy ez valószínűleg tényleg csak a
fantáziánkban fog megmaradni.
Mindenesetre a SonyEricsson éppen ezen foglalatoskodik, mivel a C901 GreenHeart nem csupán egy készülék, hanem a gyár vadonatúj portfóliójának első kézzelfogható eredménye, melynek keretein belül a gyártásban a CO2
kibocsátásának 20%-os csökkentését tűzte ki célul 2015-ig. Emellett az
összes termék teljes életciklusára vonatkozó CO2 kibocsátásának további
15%-os csökkentését és 1 millió elhasznált készülék összegyűjtését
legkésőbb 2011-ig is bevállalták.
Természetesen ismerve a SonyEricsson csökkenő piaci részesedését arra
is gondolhat az ember, hogy ez egy nagyon ügyes marketingfogás, egy új
termékvonal ügyes identifikálása - amire a gyártónak a Cybershot és
Walkman márkanevek elködösülése és egyéb problémák miatt nagy szüksége
van. Annál is inkább, mert a környezetvédelem mindennapos téma, annak
ellenére, hogy tulajdonképpoen nem sok történik az érdekében,
legalábbis messze nem annyi, amennyire szükség lenne. Ha így is van,
tény, hogy ez esetben nem csupán egy öncélú reklámfogásról van szó
(találkozhatunk ilyennel elégszer), hanem egyben egy pozitív
törekvésről is.
Egy új koncepcióról és termékvonalról van tehát szó a SonyEricsson
részéről, melybe a GreenHeart készülékek mind illeszkedni fognak, és
minimum rendelkezni fognak a fenti tulajdonságokkal. Jelen pillanatban
egyelőre a C901-en kívül még csak egyetlen GreenHeart típus létezik: a
Naite.
Kívülről
A feniteket leszámítva tehát lényegében a korábbi, jól sikerült C901-el
állunk szemben, csak színválaszték nélkül. A környezetvédelmi koncepció
a készülék minőségen egyáltalán nem látszik meg, sőt, az átlagnál jobb
kidolgozású, tapintású és megjelenésű a C901 GreenHeart. A gyöngyház
hatású fehér szín valószínűleg a tisztaságot hivatott szimbolizálni
vagy sugallni. A készülékház tömör, minden tökéletesen illeszkedik,
robosztus és nem sérülékeny, ugyanis a készüléket a tesztidőszak alatt
sikerült egy lendületes mozdulattal a betonra hajítanom. Ennek
következtében a telefon szétesett, az akkumulátor egy méterrel odébb
landolt, azonban összerakás után működött, kívülről pedig semmi nem
látszott meg rajta: a fotók az eset után készültek.
A gombsor kidolgozása és mozgása kiváló, kiosztása viszont az ismert
csoportosított verzió, ami egy felnőtt kéz hüvelykujjának nem okoz
felhőtlen örömet: a felső gombok túl közel vannak egymáshoz, ami miatt
kicsit nehezen kitapinthatóak, "érezni" kell a gombokat. Ez főleg
utcán, mozgás közben idegesítő egy kicsit, mert figyelni kell, nehogy
félrenyomjunk valamit.
Ettől eltekintve nemigen lehet belekötni a készülékbe. A hátlapi
optika-takaró fémből van, mozgása hibátlan, ráadásul az ügyesen
recésített felületnek köszönhetően mozgatáskor jól tapad az ujjhoz. A
telefon esztétikája elég magas színvonalat képvisel. Jól érvényesül a
fehér ház és a fekete kijelző kontrasztja, és az egész szerkezet mentes
az öncélú vagy eröltetett díszítőelemektől, ezért az egész funkcionális
és ízléses. A szín és formavilág emlékeztet egyes Mac számítógépekre,
amik ugye nem éppen csúnyák. Fogása nagyon jó, 105 x 45 x 13 mm-es
külső méretének és 107 grammos súlyának köszönhetően kellemesen
hordozható a mindennapokban.
Kijelző
A 2,2 collos, 240x320 pixeles QVGA TFT kijelző 262 144 színt jelenít
meg. Feltűnően tiszta, éles képe van. A gyári témamódok és jó minőségű
háttérképek kiválóan érvényesülnek a készülék esztétikájával. A
képernyő karcolásmentes üveggel van lefedve, amin a maszatok és
ujjlenyomatok eléggé meglátszanak.
Menü, funkciók
Menürendszer tekintetében minimális a különbség a SonyEricsson
telefonok között, sokszor keresnie kell annak, aki találni szeretne
ilyet - lassan szinte ott tartunk már, hogy minden telefon "mindent
tud", és nem funkciók tekintetében lesz lényeges különbség a típusok
között. A látvány és a működés a megszokott, egy-két menüpont
kivételével, ami esetleg máshova került. A menüben különlegességnek
csupán a fent már említett WalkMate alkalmazás, valamint a Facebook
program számít.
Fényképezőgép
Cyber-Shot telefon lévén igényes telefonmodul rejlik a tesztgépben: az
5 megapixeles felbontás ráadásul - sajnos csak viszonylag - nem túl
magas, ami elméletileg jót tesz a képminőségnek. Ettől függgetlenül a
C901 GreenHeart ugyan jó kamerás mobil, de gyenge kompakt
fényképezőgép. Mindenesetre van benne autofókusz, arc- és
mosolyfelismerés, intelligens kontraszt és BestPic funkció. Utóbbi 9
képet készít egyszerre, melyek a képernyő alján sorban megjelennek,
ezek közül lehet kiválasztani azt, amelyik a legjobban sikerült.
Viszonylag nagy fényerejű Xenon vaku van benne, továbbá nyolc témamód,
valamint fotózás közben a jobb-bal gombokkal egyszerűen állíthatjuk az
expozíciót.
Nincs viszont optikai zoom, képstabilizálás és jó képminőség,
legalábbis még a legolcsóbb márkás kompakt gépekhez viszonyítva sem. A
legfeltűnőbb dolog a csekély dinamikatartomány. Erős fényben
tulajdonképpen élvezhetőek a képek, csupán a világos részek égnek be,
nagy fehér foltokat produkálva. A színvilág természetes, de teljesen
megváltozik a helyzet, ha jön az alkonyat, vagy olyan helyre megyünk
fotózni ahol kevés a fény. Ilyenkor ugyanis jön a fakó, szürkés
színvilág, és a képzaj minden mennyiségben. A C901 GreenHeart tehét egy
jó kamerás mobil, de nem pótol egy fényképezőgépet. Alább néhány
tesztkép látható:






Egyéb képességek
Ahogy már említettem, teszkészülékünk szinte mindent tud. Van benne
mobil szélessáv (HSDPA, EDGE, GPRS), zenelejátszó, TrackID, rádió,
szervező és még egy sor, ma már szokásos dolog. Említést érdemel, hogy
nincs benne WiFi, mivel a magasabb árkategóriájú telefonok esetében
egyre jobban terjed ez a funkció. A gyári internet böngésző viszonylag
jól boldogul a szokásos weboldalakkal, bár a letöltés kicsit lassúnak
tűnt, valamint nagyon hasznos funkció az automatikus
képernyő-elforgatás.
Értékelés
Összességében véve ajánlható telefon a SonyEricsson Greenheart, mivel
semmilyen csorbát nem szenvedett attól, hogy a környezetvédelm érdekét
szolgálja. Éppen ellenkezőleg, a kisebb hibáktól eltekintve nagyon jó,
modern kis telefon. A GreenHeart koncepció pedig - különféle mértékben
- valószínűleg eléri hatását, mert ennek a telefonnak a birtokosa
minden nap "kézzelfogható" közelségbe kerül a környezetvédelemhez, és
ha kis mértékben is, aktív részesevé válik.