A gyártó ezzel kapcsolatos, nemrég Japánban bejelentett
koncepcióváltása nyilván a vásárlók hatására történt, akik valamivel
elégedetlenek voltak az eddigi SonyEricsson telefonok vonatkozásában. A
jövőben tehát eltűnhet a Cybershot és Walkman felirat az gyártó
telefonjairól.



A jövőkép első hírnöke a W995, ami ugyan még Walkman telefon (nem is
akármilyen), viszont fényképezés és egyebek vonatkozásában nem lett
kompromisszumok áldozata. Összességében véve igen figyelemreméltó
készülékkel ismerkedtünk meg.
Kívülről
Annak ellenére, hogy a W995 egy szétcsúsztatós telefon, 97x49x15mm-es
külső méretével viszonylag vékony. Természetesen létezik ennél kisebb
telefon is, ekkora tudással azonban már nem biztos. Megjelenésében
követi a SonyEricsson telefonok aktuális stílusvonalát: szögletes
alapforma, elegáns, egyszerű vonalak. A készülék alján és tetején lévő,
hangszórókat takaró, jelen esetben narancsságra lapok formája lehetne
egy 70-es évekbeli amerikai autó hátsó lámpája:

69-es Cougar és SE W995
Az előlap és az akkumulátor fedél igényes csiszolt fémből van, a többi
elem fém vagy festett műanyag. A készülék kivitele a prémium
kategóriának megfelelő: kézbevételkor emlékezteti tulajdonosát arra,
hogy bizony nem kevés összeget fizetett ezért a jószágért.
A telefon fogása nagyon jónak mondható. A gombok kiosztása kellemes,
mivel a tervezők ebben az esetben szerencsére szakítottak a nagyon
kellemetlen összecsoportosított gombok koncepciójával (pl. W715).
Ennek következtében a két legfontosabb gomb, az "igen" és a "nem"
minden egyébtől távol, a készülék szélein helyezkednek el. Ez a
mindennapi használatban nagyon sokat jelent. Ezen felül a többi gomb
kezelése is kényelmes, még egy nagyméretű férfikéznek is.
A szétcsúsztatás mozgása sima de határozott, és semmi sem lötyög.
Majdnem minden gomb tökéletesen kézreáll, ezalól a hangerő fel-le
gombok a kivétel, ugyanis túlságosan alacsonyan vannak elhelyezve.
Beszélgetés közben nehézkes emiatt a hangerőt szabályozni, ráadásul
kicsit nehéz kitapintani ezeket a gombokat. A többi kezelőszervvel
semmi probléma nincs, és ez esetben a numerikus billentyűk is jó
minőségűek, mozgásuk, méretük, elhelyezésük is jól átgondolt.
Amint a fenti képeken is látható, a márkajelzésből a tesztidőszak alatt
alig maradt a készüléken. A néhány nap alatt, nagyon könnyen lejövő
felirat persze nem biztos, hogy minden készülékre áll. A jobb oldalon,
csiszolt fém alapon találhatóak meg a zenehallgatáshoz és fotózáshoz
tartozó gombok. A készülék ezen kezelőfelülete stílszerűen úgy néz ki,
akár egy régebbi, jó minőségű hifi készülék miniatürizált előlapja.
Ezen hatást növeli a zenehallgatáskor a gombokat megvilágító
narancssárga fény.

Akár egy régi hifi
A szemközti oldalon a szokásos dedikált "Walkman" gomb és a multiport
található - nagyon előnyos, hogy utóbbin kívül a készülék tetején végre
egy minijack aljzat is el lett helyezve, tehát bármilyen fülhallgatót,
erősítőt csatlakoztatni tudunk hozzá. Érdekességnek számít a hátlapon
található kihajtható fül, ami lényegében egy támasz. Használatával a
telefon például egy íróasztalon olyan szögban helyezkedik el, ami
lehetővé teszi a kényelmes videózást. A fül teljesen kihajtható, aminek
köszönhetően a készülék kampóra vagy szögre is akasztható. Érdemes
megjegyezni, hogy erős fémből van, tehát egyáltalán nem tűnik
sérülékenynek.

A kitámasztott W995
Összességében véve a W995 külsejét tekintve egy tetszetős, igényes
prémium kategóriás telefon, aminek jó az ergonómiája. Nézzük meg mi van
belül.
Kijelző
A 2,6 collos kijelző 240x320 pixeles felbontásával és 262 ezer színével
élénk kontrasztokat, szép képminőséget produkál. Azonban ez a telefon
médialejátszó is egyben, és ebben a vonatkozásban létezik a piacon
nagyobb, jobb kijelző is (pl. SonyEricsson K sorozat vagy iPhone).
Teljesen világos, hogy a kijelző nem lehet nagyobb a telefonnál,
azonban ha valaki kifejezetten videók nézegetésére keres készüléket,
más típussal jobban jár. Menü
A készülék kezelése nem okozhat gondot senkinek,
pláne olyannak, akinek volt már SonyEriccson telefon a birtokában. A
menü ugyanis a gyártótól megszokott szisztéma szerint van felépítve, és
mivel ez nem egy okostelefon, jelen esetben ez a megoldás a célnak
tökéletesen megfelel. A menüszerkezet logikusan van felépítve, melyben
intuitívan lehet közlekedni, szinte mindenre rá lehet jönni. Ettől
függetlenül amennyiben valaki még új az SonyEriccson telefonok
világában, jól teszi, ha végigböngészi a használati utasítást, mivel a
személyre szabhatóság lehetőségei kényelmesebbé teszik a mindennapi
használatot.
Fényképezőgép
Nagyon úgy tűnik, hogy a W995 a C905 8,1 megapixel felbontással
rendelkező fényképezőgép modulját kapta meg, ami nagyon dícséretes.
Egyetlen különbség a vaku, ami jelen esetben Xenon helyett sima LED,
melynek fényereje valamelyest gyengébb. Minden olyan funkció
megtalálható a készülékben, ami szeretné a fényképezőgépek
kategóriájába emelni: képstabilizálás (szigorúan szoftveres),
autofókusz, mosolyexponálás és BestPic funkció. Utóbbi hét képet készít
az exponálás előtt és után annak érdekében, hogy később ki lehessen
választani a legjobb verziót. Optikai zoom természetesen nincs,
helyette a 16-szoros digitális megoldást használhatjuk.
Képminőség vonatkozásában azonban a W995 továbbra sem közelíti meg a olcsó kategóriás, márkás kisgépekét, íme néhány tesztfotó:




Erős napsütésben tulajdonképpen első ránézésre viszonylag szépnek
hatnak a fotók, azonban amint betesszük a lábunkat valahová ahol
kevesebb a fény, drasztikusan romlik a képminőség, és a digitális
fotózás összes hátulütője koncentráltan jelenik meg. A kép zajos, a
részletek elmosódnak és a színvilág nagyon fakó, ráadásul el is tér a
természetestől, mivel a picike optika és képérzékelő nem adnak éppen
ideális alapot a minőségi fotóknak. Ezen kívül nincs optikai zoom, ami
önmagában elképzelhetetlen egy mai fényképezőgép esetében.
Igaz, a gyári közlések nem is utalnak másra, miszerint ez egy kamerás
Walkman mobil, és nem állítanak olyanokat, miszerint tökéletes képeket
lehet késziteni vele, mint a korábban tesztelt C905 esetében. Kamerás mobilnak tehát a W995 jónak mondható, hozza az aktuális technikai színvonal magasnak mondható szintjét.
Zenehallgatás és médialejátszás
Teszkészülékünk egyik fő erőssége kétségtelenül a zenehallgatással
kapcsolatos tudása. Az első olyan SonyEricsson telefonról van szó,
melyben 3.5 mm-es minijack aljzat is van, tehát hozzácsatlakoztathatunk
bármilyen fülhallgatót vagy külső eszközt, például erősítőt. Ezen kívül
a multiport-on keresztül a gyári fülhallgatókat is használhatjuk:
teljes a választék.
A beépített sztereó hangszórók szintén újdonságnak számítanak.
Természetesen sztereó hatásról nemigen beszélhetünk, azonban tény, hogy
a többi típushoz képest jobban és hangosabban szól a W995, minden külső
eszköz nélkül. Lényegében egy közepes méretű szobában hallható rajta a
rádió vagy a rátöltött zene, film. A magas frekvenciák valamelyest
szeparáltak, emiatt hallhatóak a hangszerek, tehát nem mosódik össze
minden teljesen.
A hatást fokozhatjuk a rácsatolható, opcionális hangszóróval.
Ez kétségkívül lényegesen nagyobbat szól, de az akkumulátort is gyorsan
lemeríti. Ráadásul mivel a multiporthoz csatlakozik és nincs rajta
bemenet, zenehallgatás közben nem lehet áram alatt tartani a
szerkezetet. Aki tehát (az MP3 technológia keretein belül) jó minőséget
szeretne, használjon fülhallgatót, akár sajátot, akár a gyárit. Utóbbi
viszonylag jól szól, pontosabban megfelel a ma divatos,
mélyhang-kiemelős hangzásvilágnak.
Filmek, videók nézegetésére a képernyő méretének megfelelően alkalmas a
W995. Tudvalevő, hogy létezik nagyob képernyő is a mobilpiacon, azonban
ebben az esetben úgy tűnik nem ez volt a fő cél, és a W995 mint
mobiltelefon még éppen kellemes használati eszköz. Ha tehát
kifejezetten hordozható médialejátszóra vágyunk és kevésbé számít a
méret, jobban járunk egy erre kihegyezett készülékkel.
Mozgóképek vonatkozásában alapvetően WMV és MPEG-4 formátumokat kezel a
készülék, a számítógépen tárolt anyagok egyszerű alkalmassá tételét és
telefonra helyezését pedig a gyári MediaGo szoftver biztosítja. A
korábbi, Media Manager-hez képest az új szoftver sokkal jobb, mellyel
zenét és teljes hosszúságú mozifilmeket is vásárolhatunik és
letölthetünk az internetről. Videolejátszó üzemmód esetében pedig a
W995-ben számos olyan funkciók van, amikkel eddig csak a Cybershot
telefonok büszkélkedhedtek.
Kommunikáció
Lényegében minden aktuális vezeték nélküli lehetőséggel fel van ruházva
a W995: négyféle GSM, GPRS, HSDPA 3G,Wi-Fi (802.11b/g), valamint
természetesen Bluetooth 2.0. A csomagban található USB kábellel pedig
PC-hez és MAC-hez egyaránt csatlakozhathatjuk. A telepített email
kliens és internetes böngésző jól működik, és hab a tortán, hogy
elforgatáskor automatikusan fordul a kép is. A programok között
található egy könnyen kezelhető YouTube kliens is, valamint az ismert
Track ID zenefelismerő funkció.
Navigáció
A GPS vevőnek köszönhetően navigálásra is alkalmas a W995, a
gyakorlatban azonban nem egyenértékő egy önálló GPS navigátorral. Két
telepített szoftver, a Google Maps és a Wayfinder találhatóak meg
benne, azonban mindkettőnek szüksége van internetes adatletöltésre. Ez
pluszköltséget jelent, sőt, a járatlan felhasználó emiatt komoly
meglepetésekben is részhesülhet a következő havi telefonszámla vonatkozásában. Másrészt a mozgás
közbeni internetkapcsolat nem mindenhol és minden esetben folyamatos,
vagy egyformán jó minőségű, ami miatt a navigációs alkalmazás
működésében fennakadások adódhatnak. Ettől függetlenül nem egy rossz
dolog, hogy az ember zsebében mindig van egy navigációra alkalmas
szerkezet, és persze forgalmas utakon, lakott területen nem szokott
sűrűn probléma lenni az internet kapcsolattal és a navigációval sem.
Dícséretes, hogy a gyári csomagban egy 8 GB-os memóriakártya is
megtalálható, az már sajnos kevésbé, hogy ez egy M2 kártya, amit csak a
Sony eszközök kezelnek. Annál is inkább, mert a cég nemrég jelentette
be, hogy hamarosan áttér a sokkal népszerűbb microSD formátumra.
Összegzés
A SonyEricsson telefonok evolúciójában mindenképpen mérföldkőnek számít
a W995, mivel fémjelzi a Walkman és Cybershot termékvonalak
közeledését, koncepciójának fokozatos megszűnését. A készülék ráadásul
felépítésének és kiforrott, minőségi megoldásainak köszönhetően
kítűnően használható a mindennapi életben.
Komplett tudással rendelkezik, ennek ellenére nem nevezhető
kifejezetten médialejátszónak vagy fényképezőgépnek, mivel mindkét
vonatkozásban léteznek jobb tulajdonságokkal rendelkező készülékek. Ám
ha ettől elvonatkoztatunk és megértjük, hogy a W995-tel nem is ez volt
a célja a gyártónak, hanem egy nagytudású mobiltelefon létrehozása,
másképpen nézünk rá. Ugyanis tényleg mindent tud, amit egy mobil
tudhat, ugyanakkor külső mérete, felépítése, kinézete és jellege
mindenképpen a prémium kategóriás, könnyen használható telefonok
kategóriájába sorolja a W995-öt. Innentől fogva a potenciális vevőnek
már csak a vételárral kell megbarátkoznia, ami jóval 100 ezer forint
felett van.