A megjelenéshez közeledve a szoftvercég közzétette a fejlesztőknek szánt szabályzatot, amely összefoglalja számukra a
fontosabb tudnivalókat, amennyiben a Windows Phone Marketplace
keretében elérhetővé szeretnék tenni saját alkalmazásaikat. Mivel a
Windows Phone 7 operációs rendszerre támaszkodó készülékeken csak ezen
alkotások futhatnak majd, kijelenthetjük, hogy a Microsoft az Apple
hasonló iránymutatásait követi ezzel.
A központi portálon keresztül elérhetővé tett alkalmazások esetén tilos
lesz bármilyen képi anyag közlése, amely szexuális jellegű, amelyen
szexuális értelemben provokáló mozgás, érintés, megkötözés, illetve
önkielégítés látható, valamint az olyan szintén provokatív képek,
melyeken mellbimbók, nemi szervek, fenék, vagy akár szeméremszőrzet
jelenik meg. Tilos továbbá bármilyen, felnőtt és szexuális jellegű
szöveg beillesztése, mindazon tartalmak beágyazása, amelyek az
általában vett pornográfia kategóriájába tartoznak, a prostitúciót
ábrázolják vagy reklámozzák - ugyanide tartoznak a különböző fétisekkel
kapcsolatos anyagok is. Külön pontban sorolják fel a gyermekeket,
valamint állatokat ábrázoló, szintén szexuális jellegű tartalmakat,
amelyek természetesen ugyanilyen szigorúsággal tiltanak majd.
Ahogy azt az első bekezdésben is említettük, a Windows Phone
Marketplace, valamint a mobil operációs rendszer összekötésével, a
külső fejlesztések teljes kizárásával a Microsoft gyakorlatilag azt éri
el, hogy a szabályzatban felsorolt nem kívánt tartalmakat száműzik a
platformról. Ezzel lemásolják az Apple manőverét, amely korábban
szintén hasonló pontokban tiltotta meg ezen anyagok beemelését - ahogy
Steve Jobs korábban kijelentette: ha ragaszkodunk a pornóhoz, vegyünk
Android telefont.
A teljes dokumentumban megtalálható, hogy a fejlesztők évi 99 dolláros
díj megfizetése ellenében vehetik igénybe a rendszert,
regisztrációnként 5 alkalmazást küldhetnek be a külső alkotók, ezt
követően minden egyes fejlesztés után 19,99 dollárt kell fizetniük, a
bevételeken pedig 70:30 arányban osztoznak majd a Microsofttal.
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is a legnépszerűbb közösségi oldalakon (klikk a gombra):