A Vodafone Londonban teszteli a rendszerét, a Verizon Seattle városában
jelent meg, míg a Motorola Stockholmba ruccant át egy kísérlet
elvégzésére. Ausztriában a T-Mobile Innsbruckban, míg az Orange
Bécsújhelyen mutatja be LTE-projektjét. Alig telik el nap anélkül, hogy
a Földön valahol ne születne egy új LTE-szövetség vagy ne jelentene be
egy vállalat új LTE-terméket. Ez utóbbiak többsége hálózati- vagy
mérőeszköz, illetve az új technológiát támogató chip. Az LTE
segítségével legfeljebb 100 Mbps-os le- és 50 Mbps-os feltöltési
sebesség érhető el.
A múlt héten pénteken jelentette be a Motorola és az NEC, hogy ők
szállítják a japán távközlési piac második legnagyobb szereplőjének
számító KDDI leendő LTE-hálózatának alkotóelemeit. Előtte egy nappal a
Verizon közölte, hogy a 700 MHz-es frekvenciatartományban sikeres
LTE-teszteket hajtott végre Seattleben és a Bostonban. A konszern az
idén márciusban felszabadult analóg televíziós sávokat használta fel. A
próbán a Verizon mellett részt vett a Nokia Siemens Networks, az
Ericsson, az Alcatel-Lucent, valamint a Vodafone is. A teszt azért volt
érdekes, mert az LTE-t eredetileg az 1,9 és 2,6 GHz közötti
frekvenciatartományban való használatra tervezték.
A Vodafone eközben másik partnerével, a Huawei-el saját teszteket is
végrehajtott. A sorból nem hiányozhatott a Motorola sem, amely az egyik
stockholmi városnegyedben, közvetlenül az ellenlábas központjának
tőszomszédságában elvégzett sikeres próbával borzolta a konkurens
Ericsson kedélyeit. A piaci szereplők hektikus viselkedésének persze
megvan az oka, hiszen mielőbb szeretnék bevezetni az új technológiát. A
Jupiter Research elemzői azt prognosztizálták, hogy 2011-ben már több
tízmillióan fogják használni az új hálózatokat és ez a szám 2014-re
eléri majd a 100 milliót.
A T-Mobile Innsbruckban mutatta be elképzeléseit, míg az Orange
Bécsújhelyen nyitja meg csütörtökön a Future Townt. Ausztria mellett
Svédország lehet a másik európai LTE-fellegvár, hiszen a skandináv
államban az Ericsson mellett a TeliaSonera, a Tele2 és a Telenor nemrég
LTE-szövetséget kötött.
A napokban megrendezendő konferenciák is a nyári viszonylagos nyugalom
végét jósolják. Szeptember 1. és 3. között Los Angelesben tartják a 4G Wireless Evolution konferenciát. Majd ezt követi szeptember 10-én Amszterdamban rendezik az LTE Focus nevű konferenciát a Motorola és az Alcatel-Lucent védnöksége mellett.
Ugyanezen a napon Om Malik amerikai médiaszakértő nyitja meg San
Fransiscóban a Mobilize - The Future of the Mobile Web nevű rendezvényt, amelyen képviselteti magát a T-Mobile, a Motorola, a Microsoft, az Intel és a Hewlett-Packard is.
A Long Term Evolutionnal kapcsolatban igencsak felgyorsultak az események, hiszen néhány napja szavazott meg az Európai Unió 18 millió eurót a mobilhálózatok következő, negyedik generációját megalapozó kutatásokra. Májusban készült el az első LTE-állomás, de egyes mobilszolgáltatók már korábban jelezték,
hogy a drasztikusan növekvő globális mobil adatforgalom miatt a
technológiára már most szükség lenne. Döbrőssy Gábor, a Vodafone műszaki vezérigazgató-helyettese az LTE-ről júniusban úgy nyilatkozott,
hogy azt a vállalat már tesztelte, s az új technológia hadrendbe
állítása már nem technikai, hanem kereskedelmi és marketingkérdés.
Magyarországon az LTE 2012 után jelenhet meg.