10 hüvelykes Eee-riválissal készül az MSI
Az MSI már korábban jelezte, hogy saját olcsó megoldást tervez, ám ennek kijelzője most 10 hüvelykesre váltott. Az Asus eközben nagy terveket szövöget, bár az Eee PC kapcsán utánpótlási gondok merültek fel. Eközben az Asus szintén saját előrelépését tervezgeti , a cég vezetése ugyanis szeretné megkaparintani a hatodik helyet a noteszgépgyártók globális listáján. A saját név alatt piacra dobott termékek szegmensében nem kevesebb mint 50 százalékos bevételnövelésre számítanak, a leszállított termékek száma pedig 30-40 százalékkal emelkedhet 2007-hez képest. Az év végére összesen 5 millió Eee PC-t szeretnének értékesíteni, ami természetesen nagyban hozzájárulna a terv sikeres végrehajtásához. A látóhatáron azonban problémák is felmerültek az olcsó laptoppal kapcsolatban. A friss előrejelzések ugyanis kiemelik, hogy a single-level cell (SLC) NAND flash chipek és az akkumulátorok utánpótlása nem éri el a kellő szintet, ez pedig már most kihat az Eee PC gyártására. Jerry Shen elnök elismerte, hogy a legnagyobb, 8 GB flashmemóriával szerelt változat leszállítása csak 1-2 héten belül indul meg újra, addig az alkatrészhiány miatt kisebb szünetet kénytelenek elrendelni. Az árak sem alakulnak kedvezően a vállalat számára, így még kérdés, hogy a helyzet mennyiben befolyásolja majd az Eee PC eredményét.
|
Kapcsolodó cikkek, tesztek: Hírek |
|---|



