Tajvani források számoltak be arról, hogy a két rivális csak jövőre tervezi piacra dobni a kizárólag a DDR3 szabványt támogató termékeit. Korábban
ugyan még 2009-es debütálásról szóltak a tervek, ám ez a közelmúltban
megváltozott, a két processzorgyártó pedig most úgy gondolja, hogy
ráérnek jövőre elindítani az igazi rohamot.
Az Intel esetében a Core i7 processzorok és X58 alaplapok eddigi
szereplése keltett csalódást, a vásárlói igények ugyanis a kívánt szint
alatt maradtak. A cég ennek láttán úgy döntött, hogy az 5-ös sorozatú
chipkészleteket csak 2010-ben mutatja be, idén ugyanis immár nem
várható a DDR3 gyors ütemű elterjedése, ezzel együtt pedig a forgalom
megugrása. Ezzel egy időben az AMD-nek komoly gondjai vannak a Socket
AM3 foglalatba illeszkedő processzorok vezérlőjével, elsősorban
kompatibilitási és stabilitási szempontból, ennek következtében pedig
ők is csak 2010-ben indítják útjára a kizárólag a DDR3 memóriát
támogató fejlesztéseiket.
Időközben az AMD szóvivője egy interjúban elárulta,
hogy a Congo platform (Neo chipekkel, AMD RS780M + SB710
chipkészlettel, DirectX 10-et támogató Radeon grafikus vezérlővel,
valamint ATI Avivo HD motorral) még idén debütálni fog. Az első,
kifejezetten vékony és könnyű noteszgépekbe szánt processzor a Neo
MV-40 (1,6 GHz, 512 kB másodszintű gyorsítótár), valamint a Sempron
210U (1,5 GHz, 256 kB L2 cache) lesz egységes, 15 wattos fogyasztással,
míg a Sempron 200U (1 GHz, 256 L2 cache) mindössze 8 wattot igényel
majd. Mindhárom chip 65 nanométeres gyártástechnológiával készül, így
bőven van még tartalék a technológiában.
Ami az Intel terveit illeti, itt a már egyes netbookokban felbukkant Atom N280 chip jelent újdonságot. Ennek órajele 1,66 GHz, FSB-je 667 MHz, a GN40
jelzésű chipkészlettel pedig 60-65 dollárba kerül majd.