A SanDisk által bemutatott MicroSDHC memóriakártyán összesen 32
gigabájt adat tárolható el. A cég munkatársai szerint ezek a termékek
elsősorban az okostelefonok tulajdonosainak körében lesznek népszerűek,
mivel ezeknél a készülékeknél van elsősorban igény a multimédiás
tartalmak megőrzésére. Természetesen a termékek nem csak az okos- és
mobiltelefonokban, hanem a digitális fényképezőgépekben és a
médialejátszókban is használhatók. A 32 gigabájtos tárolókapacitással a
SanDisk gyakorlatilag teljesen kihasználja a technológiában rejlő
lehetőségeket.
Az adattárolási határérték elérése csak úgy volt lehetséges, hogy a
vállalat a memóriakártyákat 32 nanométeres gyártási eljárással
készítette. Ez azt jelenti, hogy egy adatcellában három bitet lehet
eltárolni, ezt az eljárást éppen ezért X3-nak is nevezik. A SanDisk
álláspontja szerint az, hogy egyre több termékben jelenik meg az
X3-eljárás egyúttal azt is bizonyítja, hogy a technológia most vált
igazán kiforrottá.

"A felhasználók által előállított és magukkal vitt digitális fotók,
videók és zenei anyagok nagy mennyisége miatt a megfelelő
tárolókapacitású memóriakártyák az okostelefonok egyik legfontosabb
alkatrészévé váltak. Ez a legnagyobb tárolókapacitású memóriakártya és
vállalatunk a világon elsőként teszi elérhetővé ezt az eszközt. Ez egy
fontos mérföldkő a flashmemória-ipar innovatív történetében" - hangsúlyozta Sanjay Mehrotra, a SanDisk elnöke.
Az SDHC szabványt a közeljövőben a tavaly nyáron bejelentett MicroSDXC
váltja majd fel. A Toshiba 2009 augusztusában már be is mutatta az első
SDXC-kártyák prototípusait. A SanDisk új memóriakártyája 150 euróba
kerül és már kapható a cég amerikai és európai webáruházaiban. A
termékre a gyártó 5 év garanciát vállal.