Ugyan már ma is kaphatók 3D-s televíziók, azonban a tökéletes három
dimenziós élményhez továbbra is szükség van különleges szemüvegekre. Margit Gelautz,
a Bécsi Műszaki Egyetem Szoftvertechnikai és Interaktív Rendszerek
Intézetének professzora és kutatócsoportja viszont már a következő
technológiai lépésén dolgozik. A céljuk az, hogy a 3D-s televíziók képe
a különleges szemüvegek nélkül is teljesen élvezhető legyen.
"Ahhoz, hogy szemüveg nélkül láthassuk a mesterségesen generált 3D-s
felvételeket, más eljárásokhoz hasonlóan egy-egy külön képet kell a bal
és a jobb szem számára láthatóvá tennünk" - hangsúlyozta a szakember. A
3D-s televíziók következő generációjának tagjai már úgynevezett
autosztereokópikus kijelzőkön fognak alapulni. Az osztrák
laboratóriumban is használt képernyőknek ugyan némileg csökkentették a
felbontását, azonban ez még mindig bőven megfizethető ár a cserébe
kapott 3D-s megjelenítésért. Fontos azonban, hogy a tökéletes 3D
élményhez nem elegendő csak az autosztereokópikus kijelzők alkalmazása.
"Az igazi problémát az jelenti, hogy az ember két szeme között bizonyos
távolság van és erre a 3D-s képeknél is figyelni kell" - mondta
Gelautz. S hogy miért van szükség minderre? Nos, ha egy mozi nagy
vetítővásznára optimalizált három dimenziós felvételt vetítenének le
egy televízión, akkor a kisebb képernyő miatt a nézők fejfájást
kapnának. Mindez azt jelenti, hogy már a 3D-s filmek készítésekor
tudniuk kell az alkotóknak, hogy a kész művet mekkora teremben és
kijelzőn látják majd a nézők. Ellenkező esetben az átkonvertálás
rendkívül bonyolult és drága folyamat.
Ezen a problémán segítene az osztrák professzor és csapata. Egy olyan
sztereokonvertáló programot fejlesztettek ki, amely képes szimulálni a
tárgyaknak a kameráktól való távolságát. Az alkalmazás az eredeti
felvételből készít egy új képet, amelyen gyakorlatilag minden pixelről
látható, hogy milyen távolságra volt a kamerától. Kicsit olyan ez, mint
az emberek mélységben látása. Az így kapott információkból a szoftver
egy úgynevezett mélységtérképet készít, amely alkalmas a 3D-s tartalmak
megjelenítésére.
Az eljáráson hét éven át dolgoztak az osztrák szakemberek és minden
olyan területen alkalmazták már, ahol a cél a távolságok megbecslése
volt. Ilyen terület volt például a robotika: egy robotnak látnia kell,
hogy hol, milyen távolságra van egy adott tárgy, de ugyanígy működik a
dolog az akadályokat automatikusan felismerő tolószékeknél is. Gelautz
szerint azonban komoly különbség, hogy a 3D-s képeknél szükség van az
objektumok pontos körvonalaira is, mert ha a mélységi adatok és a
felvétel nem egyeznek, akkor az egész anyag használhatatlanná válik. A
bécsi kutatók céljai között szerepel, hogy egy öt perces videoklipet
1-3 óra alatt teljesen át lehessen konvertálni 3D-s felvétellé.
A projekt komoly nemzetközi visszhangot kapott és az intézet már
együttműködik a Microsoft cambridge-i kutatórészlegével. Az intézmény
munkatársai emellett létrehozták az Emotions3D nevű céget, amely a szoftver kereskedelmi forgalmazásáért felel majd.
Bár a program elkészült, komoly problémákat kell még megoldani. Az
egyik ezek közül az, hogy az autosztereokópikus kijelzők gyártói más
szabványokat használnak, a Philips például ragaszkodik a 2D+Depth
szabványhoz, az osztrák szakemberek viszont egy független és nyitott
szabványt akarnak kidolgozni.
A távlati célok között szerepel, hogy a közeljövőben többen is
megnézhessék egyszerre ugyanazt a 3D-s filmet és mindegyik személy más
perspektívából lássa a felvételt. Ezenkívül szintén lehetséges lenne,
hogy valaki többször egymás után, különböző szögből is megtekinthesse
az alkotást. De ugyanígy hasznos lehet a megoldás a 3D-s
virtualizációban, a távolról végrehajtott műtéteknél, az orvosképzésben
és a reklámiparban. 3D-s reklámkijelzők helyezhetők el például a
bevásárlóközpontokban, az emberek teljesen élethű termékeket láthatnak.
Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel is a legnépszerűbb közösségi oldalakon (klikk a gombra):
