A vállalat úgy véli, hogy az internetes gengszterek célkeresztjébe már
nem csak magánszemélyek és cégek, hanem kormányok is bekerülnek. Emiatt
a WWW rövidítés lassan már nem a World Wide Webre, hanem a World Wide
Warra utal majd. Ilias Chantzos, a Symantec kormányzati kapcsolatokért
felelős igazgatója és Candid Wüest víruskutató egyaránt úgy gondolják,
hogy a virtuális veszélyek egyre nagyobb mértékű fenyegetést jelentenek
a valódi életben is. A kockázatokkal egyedül szembesülő embereknek vagy
vállalatoknak pedig különösen nehéz védekezniük a támadások ellen.
A Symantec által még februárban nyilvánosságra hozott 2010 State of Enterprise Security című jelentésben a legtöbb cég, szervezet és állami intézmény a
kibertámadásokat jelölte meg, mint az üzleti tevékenységét a leginkább
fenyegető veszélyt. Az elmúlt egy évben a megkérdezett cégek 75
százaléka vált legalább egy alkalommal online támadások áldozatává. Jó
példát jelentenek minderre a Google és más nagy amerikai társaságok elleni hackerakciók.

A válaszadók 36 százaléka minősítette a támadásokat nagyon veszélyesnek
és 43 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy bizalmas adatokat (szellemi
tulajdont jelentő információkat, hitelkártya- és más pénzügyi
adatcsomagokat) veszített el. Az akciók miatt az esetek 92 százalékában
nőttek a vállalatok kiadásai. Károk különösen a termelékenységben, a
forgalomban és az ügyfelek részéről való bizalomvesztésében
jelentkeztek. A cégek átlagosan kétmillió dollárt fordítottak a
kibertámadások kivédésére.
Az Európai Hálózati és Információs Biztonsági Hivatal (ENISA) munkatársaként is dolgozó Ilias Chantzos elmondta,
hogy sokkal rosszabb lett volna a helyzet, ha a célpontok mondjuk az
áramellátó vagy közlekedési hálózatok lettek volna. Egy-egy ilyen akció
indítékai lehetnek politikaiak, gazdaságiak, de történhetnek éppen
bosszúvágyból is. Ahhoz, hogy a károkat mérsékelni lehessen és a
támadások ki lehessen védeni a biztonsági programokat fejlesztő
cégeknek, a hivataloknak és más szervezeteknek nemzetközi szinten is
együtt kellene működniük. A szoftverek biztonsági réseinek
felderítésébe, valamint befoltozásába pedig be kellene vonni a
felhasználókat is.
Candid Wüest hozzátette, hogy a virtuális veszélyek elleni harc minden
internetezőnek érdeke és szükség lenne az összefogásra, hiszen az
online látogatók biztonságára is számos veszély leselkedik, elég
például csak az adathalászatra, a drive-by-downloadokra, a
kémprogramokra és a rendszereket megbénító vagy megfertőző kártevőkre
gondolni. "Sajnos a támadók és a védők közötti versengés napjainkra
globális méreteket öltött és ennek megfelelő károkat is okozhat. A
kiberbűnözés helyzete pont annyira bonyolult, mint amennyire erősen
behálózza az internet a világot" - közölte Wüest.
A gond csak az, hogy a bűnözők már összefogtak, egyre több csoport
működik együtt azért, hogy elérhessék a céljaikat. Egyesek szoftvereket
fejlesztenek, mások eladják vagy bérbe adják azokat, megint mások
botneteket készítenek és biztosítanak a különböző akciókhoz. Ezzel
szemben a biztonsági programok fejlesztői, a kormányok, a hivatalok és
a civil szervezetek nem igazán működnek együtt. Ennek pedig hosszú
távon mindannyian kárát láthatjuk. A Symantec jelentéséből kiderült,
hogy a kibertámadások már most milliárdos károkat okoznak.
Elképzelhető, hogy mi lenne akkor, ha a bűnözők tökéletesen
összehangolnák az online tevékenységeiket.