Föoldal

Partnereink:


Búcsúzik az Intel Core 2 Quad Q6600

A processzorgyártó szép eredményeket ért el az asztali szegmensben négymagos chipjével, ám most árcsökkentésre kéri partnereit, hogy kipucolják a megmaradt készleteket. Az ellene folytatott perben eközben a cég ellentámadásba ment át.

Tajvani forrásokból ered a hír, miszerint az Intel fontos kérést juttatott el főbb partnereihez. Ebben azt szeretnék elérni, hogy minden cég csökkentse a Core 2 Quad Q6600 processzorok, valamint az ezen chipekre épülő megoldások árait, hogy a meglévő raktárkészleteket a tervezett időpontra eltüntessék. Közeledik ugyanis a visszavonulás időpontja, így nincs értelme tovább várni.

Az Intel a tervek szerint 2009 első negyedévében búcsúztatná el a fenti chipet, amely az AMD ellen indított egészpályás letámadás egyik fontos szimbólumává vált. A 65 nanométeren készülő négymagos processzor vezette ugyanis az attakot az asztali szegmensben, és többek között ennek köszönhetően szorították ismét hátrányos helyzetbe a riválist, amely már kezdett "elszemtelenedni" korábbi sikerei láttán. Az Intel az első negyedévben értesíti majd partnereit a chip gyártásának leállításáról, a típust pedig a második negyedévben, vagyis még a nyár előtt visszavonultatják, hogy átadja helyét a Core i7 néven érkező utódoknak.

Ami a cég ellen zajló bírósági pert illeti (amelyben merő véletlen folytán éppen az AMD piaci visszaszorítása a legégetőbb kérdés), az eddigi kitartó védekezés helyett most ellentámadásba mentek át . Azon túlmenően ugyanis, hogy továbbra is ragaszkodnak a korábbi állításokhoz (miszerint semmi törvénybe ütközőt nem tettek a rivális termékeinek kiszorítása, a forgalmazók megfélemlítése érdekében), most az Európai Bizottságot vádolják részrehajlással és az AMD pártfogásával. A testület ugyanis továbbra sem tudta felmutatni a perdöntő bizonyítékokat, így kitartásuk az Intel szerint annak jele, hogy túlmentek az elfogadható határokon.

A nagyobbik processzorgyártó éppen ezért minden vád elejtését kéri - erre azonban nem sok esély van, sőt az Intel továbbra is súlyos büntetésre számíthat, amennyiben bebizonyosodnak az AMD által emlegetett vádak és a helytelen piaci magatartás.


A hír megjelenését az SG.hu {Informatika & Tudomány} támogatta.

Kapcsolodó cikkek, tesztek:
Hírek
Processzor tesztek

RSS HIREK | Média ajánlat | Site térkép | Rólunk | Elérhetöség | Copyright | ©2006 Tesztpad.hu