Az Associazione Diritti Utenti e Consumatori (ADUC) Firenzében nyújtotta be beadványát és azt akarja elérni,
hogy a felhasználóknak bármikor legyen joguk visszakérni a megvásárolt
számítógépeikre előzetesen feltelepített, de általuk nem kért
szoftverek árát. Az ügy érdekessége, hogy Firenzében 2007-ben már
tárgyaltak egy hasonló ügyet,
akkor az alperes a Hewlett-Packard volt. Akkor egy férfi azt követelte
a cégtől, hogy fizesse vissza neki a notebookjára előre feltelepített
Windows XP és a Works 8 árát, mivel ő ezeket nem kérte.
Olaszországban idén január elsejétől lépett hatályba az a törvény,
amely a fogyasztóvédelmi szervezetek számára lehetővé teszi, hogy akár
több személyt is a bíróság előtt képviselhessenek. Azok a felhasználók,
akik nem fogadták el a Microsoft licencfeltételeit, mégis megkapták a
megvásárolt számítógépeiken a Windows operációs rendszereket, az ADUC
honlapján regisztrálhatják magukat és így csatlakozhatnak a perhez. A
felperesek között ezúttal csak a Microsoft található meg.
Korábban nem csak Olaszországban, hanem Németországban és Franciaországban is precedens értékű ítélet született ebben a kérdésben. A per után a HP kénytelen volt az olaszországi
felperesnek összesen 140 eurót visszafizetni. A Microsoft számára ez
már a második rossz hír az elmúlt hetekben, hiszen december végén egy
bírósági határozat kimondta, hogy a cég nem forgalmazhatja a tengerentúlon az Office csomagját.