A fejlesztők legutóbbi találkozójukon döntöttek úgy, hogy a 3.5-ös verziószám sokkal jobban jelzi az
elvégzett munka nagyságát, valamint a változások méretét és jellegét.
Az elhúzódó tesztelés után most végre látszik a fény az alagút végén,
így hamarosan egy újabb bétaváltozatot, ezt követően pedig már a
megjelenésre elméletileg kész RC-verziókat vehetjük a kezünkbe.
Az elmúlt hetekben a Mozilla háza tájáról leginkább a késésről szóló
beszámolók számítottak hírértékűnek. Az alapítvány illetékesei azonban
lassan elkészülnek a Beta 3 jelzésű változattal (amely még mindig a
3.1-es verziószámot viseli), ezt azonban már a 3.5 előzetese követi
majd. Indoklásuk szerint a Tracemonkey nevet viselő új Javascript
motor, a fülek módosított kezelése, a privát böngészési mód, valamint
az egyéb változtatások elegendők a verziószám nagyobb mértékű
növelésére. Mike Beltzner a Mozilla részéről azonban csendben
hozzáfűzte, hogy végleges döntés még nem született ezzel kapcsolatban,
bár a megbeszélés részleteit ismertető oldal ezt sugallja.
A BetaNews eközben a legutolsó nightly előzetest vette kézbe és a kitartó nyüstölést követően azzal a konklúzióval zárták a kísérletet, hogy az új Firefox a sebességet illetően várhatóan
felveszi majd a versenyt a szintén igen gyorsra sikeredett Safari 4
bétával. Mindkét fejlesztés egyre gyorsabbá vált ugyanazon teszt
sorozatos elvégzése alatt (köszönhetően a gyorsítótárazásnak), a
szakértők pedig arra számítanak, hogy a Firefox még tovább gyorsulhat a
fejlesztés utolsó fázisában.
Ami a hírhedt Acid3 tesztet illeti, az utolsó Firefox előzetes itt az
eddigi legjobb eredményt érte el a családon belül, ugyanis 93 pontot
söpört be - a Safari 4 Beta itt 100 százalékon végzett.